2014. november 22., szombat

6. rész

Sziasztok!

Elnézést, hogy ilyen hiper-szuper régen volt rész, de sajnos halvány fogalmam sem volt arról, hogy mit írjak. És arról sem, hogy mit írok. Csak úgy jöttek a sorok egymás után, szépen lassan. Sok házi dolgozatot kellett írni, történelemből 3 oldalasat, meg olvasni is kellett a kötelező olvasmányokat, így egy kicsit kevesebb időm volt, hogy leüljek ide és megírjam ezt a részt. De itt van.
Jó olvasást!

(a kép forrása: weheartit)


Másnap, illetve aznap reggel igen kómásan keltem ki az ágyból. Felkelni semmi kedvem nem volt, de anya megint nem töltötte itthon az éjszakát, az öcsém és a húgom ilyenkor úgy tekintenek rám, mint egy pótanyára. Reggelit kellet készítenem nekik, majd elvittem őket az iskolába. Gyalog kellett menni, mert nekem nem volt kedvem kocsiba ülni...az öcsém és a húgom legnagyobb örömére.
Amikor hazamentem, már nem voltam fáradt, így nem aludtam vissza, hanem elolvastam az újabb leveleket, amiket a postaládába tömve találtam meg. Egy fiú is küldött nekem levelet, azt akarja, hogy énekeljem el Sia-tól a  Chandelier-t. Már én is gondolkodtam azon a dalon, fel is írtam, hogy ne felejtsem el. Szerintem ezt a dalt a barátnőmmel Angel-el fogom felénekelni. Neki is borzasztóan jó hangja van. Vele 15 éves koromban ismerkedtem meg. Ő is töltött fel dalokat, onnan ismerjük egymást. Szerencsére ő is ausztrál. Így sokat szoktunk találkozni meg minden. Vannak közös hobbijaink, mint például a gördeszkázás. Vagy szeretünk rajzolni, énekelni és táncolni is. Egy időben Angel is balettozott.
-Szia Ang.-szóltam bele a telefonba.
-Szia.
-Na, mit szólnál egy duetthez?-vetettem fel az ötletet. Ő dünnyögött a vonal másik végében, majd beleegyezett.
-Okés, de csak akkor ha videó klip is lesz hozzá.
-Feltétlenül.-nevettem.
-Most nem vagyok Sydney-ben, de amikor hazaérek, akkor megcsinálhatjuk.-hallottam, hogy a vonal túlsó felén elmosolyodott.
-Merre vagy?-huppantam le a kanapéra.
-Perth-ben, de egy pár óra múlva otthon leszek. Tegnap volt ott egy koncertem.
-Na, nem is mesélted, hogy mész arra.-csaptam a combomra.
-Gyorsan jött, nem volt időm. Tegnap délután utaztam, este koncert volt, most meg már megyek is haza.
-Ja, értem...
-És melyik dalt kellene felénekelni?-kérdezte.
-Sia-tól a Chandelier-t.-miután kimondtam a dalt, csönd lett a vonal másik végén. Talán ez a meglepettségre utal, vagy nem is tudom. Elég nehéz dal, de azért vannak az akadályok, hogy leküzdjük őket, nemde?
-Ööömm...-kezdte.-Biztos vagy benne, hogy jó lesz ez?-én csak dünnyögtem, hogy persze.-De azt a dalt borzasztóan nehéz elénekelni. Főleg a refrént. És egyáltalán ahhoz milyen klipet akarsz?
-Akkor a refrént majd éneklem én.-bár úgy sem látja, gondoltam legyintek egyet.-A klipet olyannak képzeltem, hogy balettozunk benne. Meg kellene kérni még pár balett társamat, hogy segítsen nekünk elkészíteni a klipet.
-Ez így már jobban hangzik.-fújta ki a levegőt.
-Mi van? Berezeltél?-kérdeztem viccesen.
-Nem, csak olyan hangokat nem nagyon tudok kiadni. Azért én is tisztában vagyok a hangterjedelmemmel, nem tudok mindent elénekelni. Nem olyan a hangom, mint a tied. Minden egyes hangot ki tudsz énekelni, még a magas C-t is. Borzasztó hangod van. Kiráz tőle a hideg, annyira jó.
-Jó, azért annyira jó nincsen.-mosolyodtam el.-De azért köszi.-ahogyan kimondtam a "köszi" szót, csengettek. Mondtam Angel-nek, hogy lerakom, mert valaki keres.
Felálltam a kanapéról és az ajtóhoz sasszéztam. A postás volt, valami csomagot hozott nekem. Aláírtam az "átvettem" résznél, majd a postás a kezembe nyomta a csomagot és köszönés nélkül távozott. Idegesített, hogy nem köszönt el. Ilyen bunkó postással sem találkoztam még. Én egy fiatalabb generációból származok, mégsem vagyok ilyen faragatlan. Fejvakarás közepette visszamentem a nappaliba. Amikor kibontottam a csomagocskát, láttam, hogy Luke küldött nekem valamit. Egyből az jutott az eszembe, miért nem mondta, hogy ír? Lebontottam a többi papírt is a csomagról, akárcsak a narancsról a héját. Hámoztam tovább a narancsomat, majd a lédús húshoz értem. Megpillantottam benne a magokat.
Luke egy nyakláncot meg csokit küldött nekem. Meg egy képeslapot, amin ez áll:
"Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni, mert tudok, csak nem akarok."
Örömömben felsikítottam. Azt hittem, hogy csak álmodok. Csíptem a bőrömet, hogy keljek fel, de ne keltem. Hiszen ébren vagyok...viszont ő nincsen mellettem. Még 2 hónapig ki kell bírnom nélküle. De erős vagyok és csak arra gondolok, hogy 2 hónap és a keze között feküdhetek. Lassan egymásnak simulunk és forrón csókolózni kezdünk. Aztán leveszi a felsőjét és végigtapogatom a hasát. Elkezdek izzadni, annyira jól csókol. Megsimogatja az arcomat és érzem, hogy elvörösödök. Aztán megfogja a pólómnak az alját, majd egyre feljebb és feljebb húzza, egészen a nyakamig. A többi már csak történelem...

***
-Szia Hope, megjöttem.-tört be az ajtón Zoe, a húgom. Borzasztóan vakarcs tud lenni, de azért szeretem.
-Szia. Milyen volt a suliban.-kérdeztem. Éppen a délutáni kávémat fogyasztom, hogy este minél tovább ébren tudjak maradni, ugyanis Luke csak akkor ér rá.
-Jó volt. Apu mikor jön haza?-kérdezte. Csak sóhajtottam párat. Nagyon hiányzik neki apa. Nem tudom mire fel...apa folyton bánt minket. Jó párszor már megvert engem is, meg Tom-ot is. De Zoe-t nem meri bántani. Most apa is külföldön van, mindig utazgat, ugyanis pilóta. Jelenleg Európában van valahol. A szeretteim mind elmentek. Nekem is el kellene. De most ide vagyok kötve, nem mehetek sehova. Lassan kezdődik a koncert időszak, jönnek a jobb idők, jó lenne, ha elkezdenék gyakorolni a fellépéseimre.
-Majd jön, tudod, hogy mindig el kell menni, de hazajön.-mosolyogtam.
-Luke jól van?-jött közelebb az asztalhoz, majd leült az egyik velem szembe lévő székre. Aprócska kezeit megtámasztotta az asztalon és tengerkék szemével nézett rám. Ettől még jobb kedvem lett, ugyanis erről a szempárról Luke jut az eszembe. Neki vannak ilyen szemei.
-Igen, minden a legnagyobb rendben van vele.-elmosolyodtam.-Nézd.-kinyújtottam a kezemet Zoe felé, majd leraktam elé a nyakláncot, amit kaptam.-Luke küldte nekem.-tettem hozzá büszkén.
-Váó, de szép.-méregette.

***Luke szemszöge***

Nagyon hiányzik Hope. Egyszerűen minden perceben csak rá tudok gondolni. Ahogyan alszik, vagyis aludhat. Ahogyan eszik. Ahogyan copf-ba köti a haját, vagy ahogyan csak néz rám. Néz, néz és elmosolyodik.
-Megint Hope jár a fejedbe?-kérdezte gúnyosan Ashton.
-Nem, a másodfokú egyenletek megoldása...
-Értem én a gondot. 3 éve szereted? Hogy csinálod haver?-ült le mellém az asztalhoz.
-Nem tudom. Magától jön. Csak egyszerűen hagyom, hogy megtörténjen az, aminek meg kell történnie.
-És, ha jön valaki más?-kérdezte felvilágosult arccal. Én csak megráztam a fejemet.
-Mégis ki jöhetne? Mi egymásnak vagyunk teremtve. Közénk senki nem állhat.-hevesen tiltakoztam.
-Na, figyelj ide.-kezdett bele. Már előre féltem ettől a beszélgetéstől.-Jön egy srác...aki jobb...aki helyesebb...aki jobban énekel...aki okosabb, mint Te. És akkor aztán kapkodhatod a fejedet, de már régen késő lesz.-próbálta komolyan előadni a dolgot. Annyira jól sikerült neki, hogy elkezdtem félni. Igen, megtörténhet. Mindig ott hagyom magára, mindig el kell mennem valahova. Egyedül érezheti magát...és találhat helyettem valaki mást. Aki jobb, mint én. Belegondolni is rossz.-Szóval vigyázz rá és becsüld meg.
-Mégis miért?-hirtelen jött hülye kérdésem egyike. Még szép, hogy megbecsülöm, meg vigyázok rá! Senkit nem szeretek nála jobban.
-Majd megtudod, ha elveszíted...-mondta halkan és komolyan. Én nyeltem egy nagyot, majd Ashton felállt és elment. Komolyan parázni kezdtem ettől az egésztől, hogy Hope elhagyhat engem. Kiver a víz a gondolatától is...
-Ahton!-szóltam utána. Ő hátrafordult.-Ugye nem fog elhagyni?-kérdeztem.
-Ez csak rajtad és Hope-on múlik. Ha úgy bánsz vele, mint eddig, akkor nem. De térj észhez.-közelebb mentem hozzá.
-Azt mondod, hogy megváltoztam?-néztem rá érdeklődve.
-Egyértelműen nem olyan vagy, mint 16 évesen, amikor megismertelek. Dehát, változnak az idők. Férfiasodtál, Hope nőiesedett. Idővel minden változni fog.-ezzel elindult az ajtó fele.
-Miért kell ilyen titokzatosan beszélned?-csaptam a combomra. Ő erre nem válaszolt, csak bement a szobájába.-Köszi a segítséget...

***Hope szemszöge***

Ez az időeltolódás borzasztó dolog! Amikor nekem van elég időm arra, hogy beszéljek Luke-al, akkor neki nem jó, mert vagy a fellépésre készülnek, vagy fellépésük van. Vagy alszanak. Vagy interjút adnak valahol, esetleg fanokkal találkoznak. Nehéz a távkapcsolat, de csak azért is erős maradok. Csak azért, hogy megmutathassam anyának, és Luke anyukájának is, hogy mi akkor is tudjuk egymást szeretni, ha éppen valamelyikünk a Világ másik végén van...
Még csak most jöttek haza nem régiben Londonból, most meg el is mentek. Nem baj. Luke minél távolabb van, én annál jobban szeretem. Annyira szeretem, hogy képes vagyok elmenni hozzá Amerikába.
-Szia Ahton.-szóltam bele örömmel a telefonba.
-Szia.-hallottam, hogy elmosolyodik.-Miért nem Luke-ot hívtad? Megint nem vette fel?
-Most nem is őt keresem. Rád lenne szükségem.-behuppantam a kanapéba.
-Rám?-egy pár másodpercre elhallgatott.-Miért?
-Az van, hogy el akarok menni hozzátok Amerikába. Nagyon hiányoztok és látni szeretnélek titeket. Csak Luke-nak erről nem kellene tudnia. Ugye nincsen melletted?-csavargattam a hajamat, és közben fülig érő mosollyal beszéltem.
-Nincs itt most. Én éppen lazítok, a többiek valahol hülyéskednek. És akkor ezek szerint titokban akarsz jönni, igazam van?
-Aham.-nyögtem a telefonba és közben bólogattam.
-És mikor akarsz jönni?-ismét elmosolyodott.
-Minél hamarabb. Arra gondoltam, hogy holnap reggel indulnék. És akkor...-vártam pár másodpercet-Jönnek a srácok?-ijedten kérdeztem meg, ugyanis nagy hangzavar lett hirtelen.
-Igen, ők jöttek meg. Majd hívlak szia!-ezzel együtt rám is csapta a telefont. Érdeklődve néztem a telefonom kijelzőjét, ami Ashton fényképe után feketére váltott.

***Luke szemszöge***

Ashton felettébb érdekesen viselkedett. Amikor megérkeztünk hirtelen letette a telefont. Furcsán elkezdte igazgatni a sapkáját és köszörülte a torkát.
-Ki volt az?-kérdeztem. Mikey és Calum úgy döntöttek, hogy inkább visszamennek a színpadhoz és megpróbálják rendesen megcsinálni a cigánykereket, amit az előbb szépen elbaltáztunk.
-Csak anya.-vágta rá.
-Ahha...-vártam pár másodpercet. Bólogatva néztem rá.-És akkor most azt igazat!-szóltam rá.
-Anyával beszéltem.-mosolyodott el.
-Jó, erről még beszélni fogunk...-figyelmeztettem.-Kérsz egy almát?-dobáltam a gyümölcsöt a kezemben.
-Nem, köszi.-mosolygott.
-Lehet egy kérdésem?-beleharaptam az egyik almába. Valójában már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy Ashton meg Hope...szóval, hogy ők...ketten. És, hogy azért mondta Ashton, hogy vigyázzak Hope-ra és szeressem mindennél jobban.
-Persze.-elővette a telefonját és nyomogatni kezdte.
-Szóval. Amit mondtál, hogy vigyázzak Hope-ra. Az nem azért volt, mert...-lenyeltem a megrágott almát.-...mert talán te és ő...szóval ti. Ketten. Együtt??-egy pillanatra megállt a nyomogatással, majd felnézett rám.
-Ezt most te komolyan gondolod?-kérdezte komoly arccal. Én ijedten néztem felé.-Te meg mered kérdőjelezni azt, hogy Hope szeret téged? Ember.-közelebb jött hozzám és a szemembe nézett.-Ébredj már fel! Nem lennék olyan hülye, hogy lenyúlnám a legjobb haverom csaját, akivel amúgy már majdnem 4 éve vannak együtt. Azt hiszed, hogy Hope csak úgy hagyná ezt? Térj észhez.
-Jó, bocsi, csak tudod nekem se könnyű. Ki tudja, hogy mit csinálhat otthon? A Világ másik végén van. Fel tudod fogni? Mindenki azt akarja, hogy szakítsunk. Csak egy alkalom kell és Hope játékszerré válhat.
-Semmi baj. Ha meg ennyire félted, akkor miért nem hívod fel? Miért nem keresed többet?
-Nem tudom...
-Annyira tudtam, hogy ezt fogod rá válaszolni. Nyugodj meg, Hope nem fog játékszerré válni, nem fog semmi történni. Okos lányka, nem fogja hagyni magát befolyásolni, meg semmi ilyesmi.
-De én nagyon féltem.-mondtam.
-Gyere inkább, mennyünk ki a színpadhoz.-az arcán mosoly ült meg, amitől bevallom, hogy egy kicsit megnyugodtam. Jó, hogy van Ashton, vele meg tudok beszélni komoly dolgokat is. Persze Micael és Calum is jó társaság, de félnék, hogy elviccelnék ezt a dolgot. Pedig ez nekem fontos és komoly dolog! Egyszer megszívattam a bátyámat, hogy megkértem Hope kezét. Abban a pillanatban meg tudott volna ölni engem. Olyan szúrós tekintettel nézett rám, hogy komolyan mondom, megijedtem, hogy kárt tesz bennem. De aztán elmondtam neki, hogy csak szívatom. De hát, persze nem érdekelte. Haragudott rám, nem tudom  mire fel. És, ha megkértem volna Hope kezét? Mi lett volna? Semmi...
Amikor kiértünk a színpad elé, a menedzserünk eléggé ideges volt. Avagy kiabált Calummal és Mikey-val. El sem tudom képzelni, hogy mit csináltak már megint.
-És, ha eltörik a keze?-ordította. Én azt gondoltam magamban, hogy ez most egy cseppet sem hiányzik. Se egy kéztörés, és semmilyen baleset sem. Éppen elég volt az, amikor még nagyon az ismeretség elején voltunk és Ashton eltörte a csuklóját -másodjára. És nem volt dobosunk egy ideig. Nagyon klafa volt mondhatom. Nem hiányzik egy baleset, kell nekünk az acoustic-os és a basszusgitár is.
Menedzserünk teljesen elvörösödött fejjel elhaladt előttem és szúrós tekintettel nézett a szemembe. Én úgy néztem rá, mint aki nem tud semmiről, mert én tényleg nem tudok semmiről! Ezután idegesen elviharzott.
-Mit csináltatok már megint?-kérdezte Ashton.
-Csak megpróbáltunk cigánykereket csinálni.-mondta Mikey.
-És az egyik nem sikerült olyan jól...-fejezte be Calum.
-Mondtam nektek, hogy vigyázzatok magatokra!-ideges lettem.
-Jó, de véletlen volt! És sikerült megcsinálnom!-mosolyodott el Calum. Mikey megköszörülte a torkát.-Ööhhmmm...igen. Szóval...nem akartuk. Tényleg igazad van. Nem hiányzik baleset, most szükségünk van mindenkire. Most ugyanúgy kell Mikey is, mint Ashton, Te, vagy én.-bólogatott magabiztosan.

***2 nappal később***

***Ashton szemszöge***

Hajnali akárhány óra van. Most értem be a hotellakásba Hope-al. Nagyon örülök, hogy végre itt lehet velünk. Hiányzott már. Olyan, mintha ő is a banda tagja lenne, pedig nem az, és talán sohasem lesz az. De mégis jó, hogyha itt van. Luke is nyugodtabb, jobban tud koncentrálni, meg minden. Most már nem állhat semmi az utunkba, maximálisan odatudjuk tenni magunkat. Hope tudja biztatni Luke-ot, és fordítva is. Úgyhogy ők tényleg jól kiegészítik egymást. De ha Hope nem lenne együtt Luke-al, akkor nem lenne 5 Seconds of Summer, és akkor nem ismerném a srácokat, és még mindig kergetném az álmaimat.
Beértünk a nappaliba. Az mutatóujjamat a szám elé raktam, ami azt az üzenetet küldte Hope-nak, hogy halkan, illetve csendeben. Letettem a gitárját az asztalhoz, az edzőtáskáját mellé. A húzós bőröndjét a kezében hozta, hogy a kerekek ne csattogjanak a csempén. Mondta, hogy elmegy átöltözni. Bement a fürdőszobába. Én arra gondoltam, hogy igen, sikerült megcsinálnunk ezt is titokban. Rajtam kívül senki se tudja, hogy itt van. Milyen boldog lesz reggel Luke, amikor meglátja maga mellett a barátnőjét. Szinte látom magam előtt, ahogyan csillog a szeme és egész nap csókolgatja. Szép is a szerelem. bárcsak rám is rám találna. Amíg ilyeneken gondolkoztam, megjelent Hope egy pizsamanadrágban és egy pulóverben.
-Most megyek lefekszek, mert nagyon fáradt vagyok. Majd holnap beszélünk. Szia, jó éjt.-mondta.
-Neked is jó éjt.-mondtam mosolyogva. Elindult egy szoba felé, de az Calum szobája. Az hiányzik még, hogy reggel mellette ébredjen! Szóltam neki, hogy az nem Luke szobája, majd útbaigazítottam.
-Ja, és köszi, hogy elhoztál.-szája szélesre nyílt, majd halkan lenyomta a kilincset és bement Luke szobájába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése