7. rész

Sziasztok!

Megjöttem a következő résszel, ami egy kicsit talán rövidre sikerült. Próbáltam átadni az érzelmeket, remélem eléggé érthető lett ez a rész.

Jó olvasást!

(a kép forrása: weheartit)

***Reggel 7:45***

Tegnap este, pontosítok, éjszaka nagyon későn érkeztem meg. Ashton volt olyan kedves és elém jött a reptérre. Hálás vagyok neki, nagyon. Amikor bejöttem a szobába lassan befeküdtem Luke mellé az ágyba, elfordultam és egyből elnyomott az álom. Még mindig alszik. Olyan jó nézni, ahogyan csukva van a szeme. Ilyenkor jutnak eszembe a legjobb dalötletek. Remélem, hogy anya, Zoe és Tom is jól vannak mind a hárman. Féltem őket...mi van, ha apa hamarabb hazaér és bántani fogja őket? Inkább engem bántson, verjen meg engem, de a családomat hagyja békén! Kérdeztem már anyát sokszor, -talán már idegesítően sokszor- hogy miért nem válik el apától, de sohasem kaptam rendes választ. Mindig csak mellébeszélt. És most -pár év elteltével- nagyobb lettem és érettebb, így sem akarja elmondani az okát. Pedig megérteném. Vagy miért nem mondja el? Hisz felnőtt leszek egy pár hónap múlva, már leérettségiztem és érett vagyok. És nem mondja el. Valami nyomós oka lehet rá és inkább hazudik.

-Hope...-hallottam ahogyan Luke nyögdécseli a nevemet. A szeme nincsen nyitva, gondolom alszik még. De cuki. Még álmában is hiányzok neki. Elpirulok...

Adtam egy puszit az arcára, amitől résnyire kinyitotta a szemét. Aztán érdekes fejet vágott, majd megdörzsölte a szemét. Aztán újra rám nézett.-Hope?-kérdezte.

-Szerelmem.-mondtam halkan, majd átöleltem.

-Hogyhogy itt vagy?-elmosolyodott.

-Nem bírtam ki nélküled.-nem akartam elengedni a szorításból.

-Honnan tudtad, hogy itt vagyunk?-kérdezte.

-Majd elmondom, csak kelj fel rendesen.-ő erre bólogatott, majd visszacsukta a szemét. Ő is átölelt engem. Az illata...olyan régen éreztem, hogy már ez is hiányzott. Hiányzott, ahogyan kimondja a nevemet, ahogyan eszik, ahogyan tüsszent, ahogyan mosolyog, ahogyan nevet. Hiányzott a keze, ahogyan megfogja az enyémet, vagy a szája, ahogyan csókolja az enyémet. A szemei, ahogyan nézi az enyéimet és minden egyes porcikája hiányzott, mert számomra ő maga a tökély. Ő Mr. Tökéletes, én Mrs. Tökéletes, és mi vagyunk a Tökéletes pár.
-Most már igazán elmondhatod, hogy hogyan kerültél ide.-mosolyodott el.
-Kérdezd Ashtont.-nyomtam egy puszit az arcára. Kinyitotta a szemét, felállt és elkezdett felöltözni. Lekapta a szekrényről az egyik pólóját, felvette a földről a fekete csőszárú farmerját, aminek az egyik térde ki van vágva. Felhúzott egy fekete zoknit, majd édes mosolyával újra rám nézett.
-Mindjárt jövök,-ezzel együtt kisietett a szobából. Én is felálltam és végigsétálgattam a szobában. Mindenhol Luke illata csapja meg az orrom. Ez hiányzott nagyon. Hogy itt legyek vele, érezhessem az illatát, hogy láthassam a mosolyát. Anya nem örült túlzottan annak, hogy eljövök, remélem, hogy a húgomat és az öcsémet nem hagyja egyedül éjszakára. Ha már itt vagyok Amerikába, tehetnék egy családlátogatást is, ugyanis a bátyáim, akik ikrek, itt laknak.
Mászkáltam a szobában és szaglászgattam Luke pólóját. Annyira hiányzott már, hogy nem győzöm elégszer mondani. Amikor nem vagyunk egy városban, akkor azt érzem, hogy üres vagyok. Hisz Luke az, aki kitölt engem. Ő a másik fele.
-Te mit csinálsz?-nyitott be Ashton.
-Semmit, semmit!-gyorsan ledobtam Luke pólóját a földre.
-Aha.-mosolygott. Hiába nem akartam, végül nekem is mosolyognom kellett.-Jó volt vele aludni?
-Igen, nagyon. Örülök, hogy vele lehetek.-áradoztam.
-Helló Ashton.-hallottam meg Calum hangját. Kimentem az ajtóhoz, majd köszöntöttem.
-Szia Calum.-a hang felé kapta a fejét, majd amikor meglátott, teljesen el volt képedve.
-Szia. Hát, te...-várt pár másodpercet.-Te, hogy kerülsz ide?
-Hiányoztatok.-mondtam kicsattanó mosollyal az arcomon.-Michael?
-Valószínű, hogy még alszik.-vágta rá Ashton.-És te, hogyhogy nem alszol?
-Nem tudtam. Annyira akartam látni azt, hogy Luke felkel és örül nekem. Most meg erre elment valamerre.
-Itt vagyok már kicsim.-jött szélsebesen felém Luke.-Csak gyorsan megmostam a fogamat és felöltöztem. Annyira hiányoztál.-szorosan magához ölelt.
-Nekem is te.-viszonoztam az ölelését. Behúzott a szobába, majd megcsókolt.
-Annyira, de annyira hiányoztál.-suttogta.
-Én, vagy a csókom?-kérdeztem.
-Te. Meg úgy mindened.
-Tudod, hogy mivel kell egy lányt levenni a lábáról.-kuncogtam.
-Ma koncert lesz.-mondta lebiggyesztett ajkakkal. Legszívesebben azonnal a nyakába estem volna és csókoltam volna tovább. Végre itt vagyok vele!
-Nem baj, majd megvárlak itt titeket.
-Ahha...-elfordult és elkezdte vakarni a fejét.
-Baj van?-megérintettem a vállát, amire egy kicsit összerezzent.
-Az van, hogy holnap már máshol leszünk. Nem itt. És amúgy is barátnőknek nem lenne szabad jönnie. Most mit csináljak?
-Te most haza akarsz küldeni, vissza Sidney-be?-háborodtam fel.
-Nem, nem, dehogyis! Nagyon örülök, hogy itt vagy.-felém fordult és szorosan megölelt.-De, ha megtudják, hogy itt vagy, akkor kinyírnak engem.
-De miért?-én is átöleltem Luke-ot és úgy álltunk a szoba kellős közepén.
-Nem tudom, ez egy szörnyű szabály. Nem tudom, hogy Calum, vagy a többiek hogyan élnék meg azt, hogy 3 hónapig távol kellene lenniük a barátnőjüktől.
-Igen, ez szörnyű...-vágtam rá. Valójában nem is érdekelt, hogy mit mond, csak hallgattam a hangját, mert hiányzott az a férfias hangja.
-De én azt akarom, hogy velem maradj.
-Figyelj Luke, lehet, hogy tényleg nem jó, hogy eljöttem. Ez egy nagy baromság volt! Csak felzaklattalak a jelenlétemmel. Minden héten máshol vagytok, nem kellene itt lennem. Én is vándoroljak veletek, akárhova mentek?
-Nem érdekel bébi, csak az, hogy minden este itt feküdj velem az ágyban.-mutatott az ágyra.
-Luke, annyira szeretlek!-szorosan átöleltem és sírni kezdtem. Magam sem tudom, hogy miért, de valahogyan most jól esett. Ki kellett adnom magamból azt a sok düht, meg mindent, ami ott volt legbelül.

***Este 19:34***

A fiúk elmentek a koncert helyszínére, én meg itt vagyok egyedül a hotellakásban. Mondták a fiúk, hogy menjek velük, de nem akartam feleslegesen ott lenni, hisz senki nem örülne annak, hogy láthat. Ki kíváncsi rám, most komolyan? A fanok háromnegyede utál, beleértve a menedzsert is. Csak rontanám a levegőt. Inkább itt legitározgatok, meg telefonozok. Ha már a telefonnál járunk...megnézem az e-mailjeimet.

-Na nézzük.-mondtam magamban, majd előkaptam a telefonomat a zsebemből. Rámentem twitterre. Kaptam egy pár privát üzenetet. Megnyitottam az elsőt, ami kevesebb, mint egy perce érkezett. Ez állt benne: "Hope, annyira imádom a hangodat, annyira, de annyira nagyon boldog lennék, hogyha visszaírnál nekem. Remélem, hogy sohasem fogsz elfelejteni minket!"

Válaszoltam neki az üzenetre, hátha boldog lesz. "Ugyan már, miért felejtenélek el Titeket? Hisz miattatok vagyok most ott, ahol vagyok. Nélkületek senki lennék!"

Átmentem az e-mailemre és elolvastam az összes beérkező levelemet, egytől egyik. Az utolsó levél eléggé érdekes volt. Demi Lovato menedzsere kért meg engem arra...megkértek engem arra, hogy legyek Demi Lovato háttérénekese! El sem hiszem, azta, WÁO! Ennél nagyobb megtiszteltetés még sohasem ért engem, hogy Demi Lovatonak lehetek a háttérénekese. Ez valami fantasztikus. Mások csak álmodnak ilyenről, nekem meg az ölembe hullik. Ez aztán...elképesztő. Ez egy visszautasíthatatlan lehetőség! Egy lehetőség, hogy végre normálisan beinduljon a karrierem. Már ajánlottak nekem lemezszerződést, de akkor visszautasítottam. Pontosabban visszautasították. Hogy miért? Túl fiatal voltam. Mindössze 15 éves voltam, amikor kaptam egy lemezszerződést egy elég híres stúdiótól. Viszont még nem voltam nagykorú és ezért a szülők döntöttek. Anya pedig azt mondta, hogy nem. Várható volt, hogy ez lesz a döntése hiszen mindig az ellen volt, hogy énekeljek. Szerinte geológusnak kellene lennem. És visszautasította. Nagyon haragudtam rá, borzasztóan mérges voltam. Azóta csak előadóművészként dolgozom. Fesztiválokon lépek fel, és voltam már más hírességek háttérénekese is. Énekeltem már Tiffany Alvord-al, meg Megan Nicole-al is. És azóta is töltök fel a YouTube csatornámra videókat, csak már jóval többet fejlődtem. Már lassan nagykorú leszek, szóval, hogyha megint felajánlanak nekem egy lemezszerződést, akkor aláírom és anya arcába fogok nevetni.

Még egyszer elolvastam a levelet, hogy biztos legyek, hogy tényleg jól olvastam-e. Amikor meggyőződtem, hogy mindent jól olvastam, nem értettem félre, egy hatalmas sikítás kíséretében bedőltem az ágyba.

***21:56***

Borzasztóan unatkoztam. Ezért úgy döntöttem, hogy felmegyek twitterre és olvasok még egy pár üzenetet.

Megnyitottam az első levelet, amiben ez áll: "Hope, annyira örülök, hogy van lehetőségem írni neked. Nem akarlak zavarni, csak azt akarom mondani, hogy ne foglalkozz az emberekkel, egy-kettő olyan bunkó tud lenni. Szép vagy, okos vagy, csinos vagy és ráadásul jó a hangod! Aki nem néz fel rád, az elrontott valamit. Téged nem lehet nem szeretni! Példaképem vagy!!-Lolly"

Válaszom: "Kedves Lolly! Szavaid nagyon szépek, megtisztelsz azzal, hogy a példaképed lehetek. Remélem nem okozok neked majd csalódást!-Hope"

A következő levélben ez áll: "Szia Hope! Azért írok neked, mert ez egy hatalmas lehetőség a számomra, hogy elmondhassam neked, mennyire szeretlek Téged! Annyira összeilletek Luke-al, tökéletes pár vagytok, remélem a szerelmetek sohasem ér véget! Példaképem vagy és nagyon szeretlek! (ha helyesírási hiba van benne, az csakis azért lehet, mert az anyanyelvem nem angol)"

Válaszom: "Szia! Nagyon szépen köszönjük, remélhetőleg még nagyon sokáig együtt leszünk, szeretjük egymást. A leveled teljesen érthető volt. Én is nagyon szeretlek Titeket! Köszönöm, hogy vagytok nekem!"

Megnyitottam a következő levelet is. Azt kívántam a levél elolvasása után, hogy bár ne nyitottam volna meg. A következő áll benne: "Hogy te mekkora egy féreg vagy Hope-Rose White! Hogy tűnnél el a föld felszínéről, bár ne ismerne senki, bár MEG SE SZÜLETTÉL VOLNA!"
Le voltam fagyva. Remegtem, egyre gyorsabban vettem a levegőt és könnyezni kezdett a szemem. Mikor fogják már fel végre az emberek, hogy amit mondanak, annak súlya van!? Elejtettem a telefonomat és zokogni kezdtem.