***Reggel 08:36***
Kómásan ébredtem fel, alig emlékeztem valamire ami tegnap történt. Javarészében csak az ágyamban feküdtem és lustálkodtam.
Elmentem fogat mosni, ittam egy jó nagy pohár vizet és visszafeküdtem az ágyba. Gondolkodásmenetemet a telefonom újbóli bittyegése szakította félbe, amely azt jelezte, hogy üzenetet kaptam.
From.: Luke 08:49
Jó reggelt édesem!
To.: Luke 08:49
Neked is.<3 Hiányzol.
From.: Luke 08:49
Mondta Calum, te is nekem nagyon. De már csak pár hét és újra láthatjuk egymást! Ha tehetném egy napig csak ölelnélek és a pulcsidat szaglásznám.
To.: Luke 08:50
Az a pár hét még majdnem 2 hónap! Én nem bírok addig várni. Legszívesebben most meg ölelnélek azonnal!<3
From.: Luke 08:50
Virtuális ölelés? Hm...még nem próbáltam.:)
To.: Luke 08:50
Inkább puszit küldj, ne ölelést. Anya megint csinálja a feszkót...
From.: Luke 08:50
Okés, küldöm majd postán.:) Ne figyelj rá. Tudom könnyű ilyen távolról ezt mondanom, de tarts ki. Ha meg van valami nagyon komoly, akkor hívj, vagy írj.<3
To.: Luke 08:51
Annyira nagyon hiányzol! Kérlek gyere haza! Luke, én komolyan mondom, itt bőgök a telefonnal a kezembe. Ne tedd ezt velem. Nagyon szeretlek.
From.: Luke 08:51
Hope, ne csináld mert megsiratsz. Elhiheted, hogy ez a helyzet nekem is nehéz, de mindig itt vagyok neked. Skype-on is hívhatsz, hogy lássuk egymást. Csak egy hónap. Érted! Egy!
To.: Luke 08:51
Kérlek értsd meg, hogy nekem egy kétszer olyan nehéz, mint neked. Ott van veled Calum, Ashton és Michael is. Velem meg csak a anya van itthon, a húgommal és az öcsémmel, meg a dilinyós apámmal. Aki ráadásul akármelyik percben megverhet. És nincsen hova mennem! Ha megvert, akkor mindig tudtam hozzád menni, de most oda se tudnék, sőt, sehova!
From.: Luke 08:52
Kicsim, én mindig itt vagyok veled.<3 Nagyon szeretlek, kérlek ennyire ne hagyd el magad.
To.: Luke 08:52
Jó, nem sírok, csak egy kicsit megkönnyeztem...hiányzol és nagyon szeretlek!
From.: Luke 08:52
Én is nagyon szeretlek!
To.: Luke 08:53
Sajnos mennek kell, életem, legyél jó és vigyázz magadra!<3
From.: Luke 08:53
Rendben, életem, vigyázok magamra.<3
Én is nagyon szeretlek!
To.: Luke 08:53
Sajnos mennek kell, életem, legyél jó és vigyázz magadra!<3
From.: Luke 08:53
Rendben, életem, vigyázok magamra.<3
A Luke-al való kis beszélgetésünk egy kicsit felzaklatott állapotba hozott. Nyáladzunk itt össze-vissza. Szeretlek édes, meg hasonlók. De ez szép, mert szerelmesek vagyunk.
***Délután 16:30***
Éppen zenét hallgattam a nappaliba az öcsémmel, amikor csörögni kezdett a telefonom. Beszaladtam érte a szobámba, a kezembe kaptam a kis készüléket és mosolyogva meredtem elé, amikor megláttam a kijelzőn Luke nevét.
-Szia Luke.-mondtam bele élettel telien.
-Szia szerelmem. Hogy vagy?
-Nagyon jól, főleg, hogy most hívtál.-mosolyogtam magam elé a nagy semmibe.-Ti hogy vagytok?
-Egy kicsit megfáztam, ugyanúgy, mint Michael, Calum és Ashton meg jól vannak. Ha lehetne ölelnélek egész nap.-hallottam, hogy elmosolyodik.
-Ölelhetsz majd ha hazajössz. Képzeld esik az eső.
-Itt is. És ramaty idő van. Most képzeld el, hogy lebiggyesztem az ajkaimat.-mondta komolyan. Itt elkezdtem nevetni.
-Elképzeltem.
-Most pedig képzeld el azt, hogy átölellek.-hallottam a hangján, hogy mosolyog. De én nem mosolyogtam. Hirtelen az illata jutott az eszembe. Elszomorodtam.
-Nagyon finom illatod van.-jegyeztem meg.
-Érzed a telefonon keresztül?
-Idióta...-csaptam a fejemre.
-Jól van, csak azért mondtam, hogy jobb kedved legyen, mert hallottam, hogy elszomorodtál. Adjam valamelyik srácot?-hallottam a háttérben, ahogyan zajolnak.
-Áhh, nem kell, nem akarom őket zaklatni. Szeretlek kicsim. Egy virtuális puszi?-vetettem fel az ötletet.
-Hát legyen.-egyezett bele. Elemeltem a fülemtől a telefonomat és nyomtam egy puszit a képernyőre.
-Most már mennem kell kicsim. Majd beszélünk valamikor. Szia, jó éjt.-köszönt el.
-Nagyon szeretlek és alig várom, hogy találkozzunk. Szia, neked is.
***Luke szemszöge***
-Te most komolyan megpusziltad a telefonodat?-kérdezte komoly fejjel Michael.
-Szerelmes, és ez szép dolog.-mondta Ashton.
-Jól van Michael, féltékeny vagy?-kérdeztem.
-Tudod, hogy egy időben...-kezdte a mondatot, de nem fejezte be. Pontosan tudtam, hogy mi lett volna a mondat másik fele.
-Igen, tudom. És remélem, hogy már elmúlt.
-Réges régen már. Csak tudod, nekünk meg nincsen senkink...
-Jó, és? Ez a ti hibátok is.-mondtam kicsit mérgesebben.
-Nekem nem kell senki.-maga elé tette a két kezét Calum.
-Szintúgy...-mondta Ashton.-Lassan készülődnünk kell.-mutatott maga elé Ashton. Menni kell a hangpróbára. Bár itt lenne Hope is. Azt hiszi, hogy ez csak neki nehéz, pedig nekem is ugyanannyira fáj, hogy otthon kellett hagynom, mint neki. De tudom, hogy nemsokára vége ennek az egész felhajtásnak és mehetek hozzá haza. Feltehetően a 18. születésnapját már együtt fogjuk tölteni. Ki kellene neki találni valami szép romantikusat. Például egy romantikus vacsora valamelyik tengerparton, vagy hasonló. Időm bőven lesz még kitalálni, messze van még December.
Éppen, ahogyan elkezdtünk készülődni a srácokkal, csörög a telefonom. Anya hív. Mosolygós arccal vettem fel.
-Szia anya. Mond muzujs?
-Szia kisfiam! Borzasztó nagy szerencsétlenség történt.-mondta arcsápasztó hangon.
-Kezdek félni. Mondjad...-gyorsan megnyomtam a telefonom kijelzőjét, majd megnyomtam a kihangosítás gombot, hogy a srácok is hallják azt a sok sületlenséget, amit össze fog hordani -mert össze fog. Már most tudom.
-Hope-al történt valami. Magam sem tudom, hogy mi. Csak azt tudom, hogy kórházba van.-amikor anya befejezte azt, amit mondani akart, elmosolyodtam. Azt hittem, hogy egyből rámtör a röhögőgörcs.
-Drága édesanyám! Körülbelül 5 perce beszéltem vele és akkor még minden rendben volt.-mosolyogtam a srácokra. Ashton-t elnézve...eléggé jól érezhette magát, majdnem kitört a röhögés belőle. Kíváncsi vagyok, anya hogyan fogja ezt kimagyarázni.
-De...-ennyit nyögött a telefonba. Mikey befogta Ashton száját, hogy még véletlenül se nevesse el magát.
-Látod anya, ezért nem hiszek neked. Mire jó ez?-éreztem ahogyan elborít a düh. Egy ideig még jót lehet nevetni azon, ahogyan próbálkozik, de utána már nem vicces. Szánalmas, ahogyan viselkedik. Ahogyan a többi ember viselkedik. Ha boldog vagyok Hope-al akkor boldog vagyok vele, és ezt nem kell tönkre tenni! De egyes embereknek nem jut el az agyáig, hogy ÉN SZERETEM. És ő is engem, úgyhogy egy jó darabig még együtt leszünk, remélem.
-De kisfiam, nem kapaszkodhatsz olyanba, amit már régen el kellett volna engedned!-hirtelen lefagytam. Hogy mi? Hope-ot már régen el kellett volna engednem?
-Anya, nincsen kedvem veled vitatkozni. Szeretem Hope-ot és ő is engem. És ha szeretnéd, ha nem, mi boldogok leszünk. És képzeld, megkérem a kezét. Amint hazaértem!
Mérgemben már nem tudtam mit mondani. Anya elköszönés nélkül letette a telefont.
-Nyugi Luke, minden rendben lesz.-mondta sóhajtozva Calum.
Itt fekszek az ágyamban begipszel lábbal. Hogy mi is történt? Hogy mi? Hogy ideges vagyok-e? Áhh, dehogy is! Hogy utálom-e a paparazzókat? Nem, én gyűlölöm őket! Mindig is gyűlöltem őket, mert amióta a 5SOS olyan igazán híres lett, azóta Luke-al sehova se tudunk úgy elmenni, hogy igazán kettesbe legyünk. Mindig ott sürgölődnek körülötted, nem tudsz azt csinálni, amit akarsz. Meg kell játszanod magad, mosolyognod kell akkor is, amikor nem akarsz. Mert, ha úgy kapnak le, hogy sírsz, akkor a média azzal lesz tele, hogy miért sírtál. Vagy, ha éppen van egy gyűrű az ujjadon, akkor a párod megkérte a kezedet. Ha egy régi ismerősöddel sétálgatsz az utcán -de nem ajánlott- akkor ő már vagy nyalizni akar neked, vagy megcsalod a barátodat. Ez a média.
De, mi is történt ezen a héten?
Hétfőn írt nekem Demi menedzsere, hogy Demi jön Sydney-be és találkozni akar velem. Gondoltam adok neki egy esélyt, hátha jobban összeismerkedek vele és akkor elvállalom a háttérénekes szerepét. Szerdán megérkezett Sydney-be. Először csütörtökön akart velem találkozni, de nekem az a nap nem volt jó, mert mentem papírokat elintézni, meg a húgomnak kellett segítenem az Olaszban, az öcsémnek meg matekban. Emellett az otthoni házi munkákat is el kellett végeznem -igen ez nagyon fontos volt.
Megbeszéltük Demivel, hogy először eljön hozzánk, megnézi, hogy hol lakom, aztán elmegyünk egy kávézóba. Ez volt a lehető legrosszabb ötlet. Ugyanis a kávézó előtt paparazzók százai jelentek meg a rajongókkal együtt. Egyszerűen egy ép mondatot nem tudtunk váltani, pedig egymással szemben ültünk. Mindig volt, ami megzavart minket. Utáltam, hogy mosolyognom kellett és ki kellett húznom magam, mert semmi kedvem sem volt hozzá. Megkérdeztem Demit, hogy nem zavarja-e ez a tömeg, ami körülveszi? Erre azt mondta, hogy már megszokta.
Még egy jó darabig beszélgettünk, miután felálltunk és kimentünk a kávézó elé, amikor megrohamoztak minket a riporterek, a paparazzók és a rajongók is. Engem fellöktek, és szerencsétlenségemben elesett bennem két riporter is. Mindkét kamera ráesett a lábamra, ami el is tört. Demi egyik biztonsági őre cipelt ki a kocsiig, amivel Demi jött. Elvittek egy kórházba és begipszelték a lábam.
Persze ma reggelre minden ezzel lett tele. Az egész internet. Sokak szerint ez csak egy hülyeség, amit a média talált ki, hogy "sikeresebb" legyek. Aha...lehet, hogy más eljátszaná, hogy eltörik a lábát 2 kamerával, de az nem én vagyok.
-Szia Kicsim, mondjad mit akarsz.-szóltam bele nyugodtan a telefonba. Luke hívott, tuti, hogy látta a képeket meg a cikkeket a balesettel kapcsolatban.
-Szia Életem, ugye jól vagy, nem esett semmi bajod?-szólt bele kétségbeesett arccal.
-Ahh...szóval láttad a cikkeket?-"sóhajtottam" fel.
-Aha, de azt mond, hogy jól vagy-e.-sürgetett. Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki a teljes igazságot, vagy hagyjam, hogy ne tudjon semmiről.
-Nincsen semmi baj.-pár másodperc csend után válaszoltam egyhangúan.
-Ki vagy hangosítva. Mindenki nagyon aggódik miattad.
-Igen, elég rosszul sült el a dolog, de semmi bajom sincsen. Akkor még fájt egy kicsit a lábam, de már jól vagyok.
-Igaz, hogy rá esett a lábadra egy kamera? Majd elmeséled milyen volt?-hallottam meg Mikey hangját. Szinte láttam magam előtt, ahogyan csillog a szeme.
-Kettő is rá esett. Persze majd elmesélem.-nevettem.
-Vigyázz magadra!-szólt közbe Ashton.-Nagyon féltünk.
-Köszönöm, hogy aggódtok értem, de semmi értelme. Balesetek mindenkivel történnek.-kicsit rosszul éreztem magam, amiatt, mert nem mondtam el nekik, hogy eltört a lábam. De ha elmondtam volna, akkor Luke magát hibáztatta volna, mert nem lehetett itt velem, hogy megelőzze ezt az egészet. Ismerem.
-Sajnálom, hogy nem lehettem ott.-mondta szomorúan. Tudtam, hogy most ez fok következni.
-Luke, ez senkinek sem az hibája. Fellöktek a rajongók, a riporterek meg elestek bennem. Ennyi történt. Ezt nem lehetett volna megelőzni.
-De annyira ott akarok veled lenni kicsim, hogy mindig te jársz a fejemben!
-Nekem is te! Már csak pár hét és láthatjuk egymást! Ki kell bírni.-amikor az utolsó mondatot mondtam azt hittem, hogy elsírom magamat.
-Baj van?-kérdezte.
-Nincsen semmi baj. Majd később visszahívlak szívem, oké?
-Oké, szia.-köszönt el és le is tette a telefont.
Amint lebillentyűztem a telefonomat, elkezdtem sírni. Aztán zokogtam. Ledobtam magamat az ágyra és a párnák közé fúrtam a fejemet. Ott sírtam tovább, hogy senki se hallja.
-De...-ennyit nyögött a telefonba. Mikey befogta Ashton száját, hogy még véletlenül se nevesse el magát.
-Látod anya, ezért nem hiszek neked. Mire jó ez?-éreztem ahogyan elborít a düh. Egy ideig még jót lehet nevetni azon, ahogyan próbálkozik, de utána már nem vicces. Szánalmas, ahogyan viselkedik. Ahogyan a többi ember viselkedik. Ha boldog vagyok Hope-al akkor boldog vagyok vele, és ezt nem kell tönkre tenni! De egyes embereknek nem jut el az agyáig, hogy ÉN SZERETEM. És ő is engem, úgyhogy egy jó darabig még együtt leszünk, remélem.
-De kisfiam, nem kapaszkodhatsz olyanba, amit már régen el kellett volna engedned!-hirtelen lefagytam. Hogy mi? Hope-ot már régen el kellett volna engednem?
-Anya, nincsen kedvem veled vitatkozni. Szeretem Hope-ot és ő is engem. És ha szeretnéd, ha nem, mi boldogok leszünk. És képzeld, megkérem a kezét. Amint hazaértem!
Mérgemben már nem tudtam mit mondani. Anya elköszönés nélkül letette a telefont.
-Nyugi Luke, minden rendben lesz.-mondta sóhajtozva Calum.
***2 héttel később***
***Hope szemszöge***
Itt fekszek az ágyamban begipszel lábbal. Hogy mi is történt? Hogy mi? Hogy ideges vagyok-e? Áhh, dehogy is! Hogy utálom-e a paparazzókat? Nem, én gyűlölöm őket! Mindig is gyűlöltem őket, mert amióta a 5SOS olyan igazán híres lett, azóta Luke-al sehova se tudunk úgy elmenni, hogy igazán kettesbe legyünk. Mindig ott sürgölődnek körülötted, nem tudsz azt csinálni, amit akarsz. Meg kell játszanod magad, mosolyognod kell akkor is, amikor nem akarsz. Mert, ha úgy kapnak le, hogy sírsz, akkor a média azzal lesz tele, hogy miért sírtál. Vagy, ha éppen van egy gyűrű az ujjadon, akkor a párod megkérte a kezedet. Ha egy régi ismerősöddel sétálgatsz az utcán -de nem ajánlott- akkor ő már vagy nyalizni akar neked, vagy megcsalod a barátodat. Ez a média.
De, mi is történt ezen a héten?
Hétfőn írt nekem Demi menedzsere, hogy Demi jön Sydney-be és találkozni akar velem. Gondoltam adok neki egy esélyt, hátha jobban összeismerkedek vele és akkor elvállalom a háttérénekes szerepét. Szerdán megérkezett Sydney-be. Először csütörtökön akart velem találkozni, de nekem az a nap nem volt jó, mert mentem papírokat elintézni, meg a húgomnak kellett segítenem az Olaszban, az öcsémnek meg matekban. Emellett az otthoni házi munkákat is el kellett végeznem -igen ez nagyon fontos volt.
Megbeszéltük Demivel, hogy először eljön hozzánk, megnézi, hogy hol lakom, aztán elmegyünk egy kávézóba. Ez volt a lehető legrosszabb ötlet. Ugyanis a kávézó előtt paparazzók százai jelentek meg a rajongókkal együtt. Egyszerűen egy ép mondatot nem tudtunk váltani, pedig egymással szemben ültünk. Mindig volt, ami megzavart minket. Utáltam, hogy mosolyognom kellett és ki kellett húznom magam, mert semmi kedvem sem volt hozzá. Megkérdeztem Demit, hogy nem zavarja-e ez a tömeg, ami körülveszi? Erre azt mondta, hogy már megszokta.
Még egy jó darabig beszélgettünk, miután felálltunk és kimentünk a kávézó elé, amikor megrohamoztak minket a riporterek, a paparazzók és a rajongók is. Engem fellöktek, és szerencsétlenségemben elesett bennem két riporter is. Mindkét kamera ráesett a lábamra, ami el is tört. Demi egyik biztonsági őre cipelt ki a kocsiig, amivel Demi jött. Elvittek egy kórházba és begipszelték a lábam.
Persze ma reggelre minden ezzel lett tele. Az egész internet. Sokak szerint ez csak egy hülyeség, amit a média talált ki, hogy "sikeresebb" legyek. Aha...lehet, hogy más eljátszaná, hogy eltörik a lábát 2 kamerával, de az nem én vagyok.
-Szia Kicsim, mondjad mit akarsz.-szóltam bele nyugodtan a telefonba. Luke hívott, tuti, hogy látta a képeket meg a cikkeket a balesettel kapcsolatban.
-Szia Életem, ugye jól vagy, nem esett semmi bajod?-szólt bele kétségbeesett arccal.
-Ahh...szóval láttad a cikkeket?-"sóhajtottam" fel.
-Aha, de azt mond, hogy jól vagy-e.-sürgetett. Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki a teljes igazságot, vagy hagyjam, hogy ne tudjon semmiről.
-Nincsen semmi baj.-pár másodperc csend után válaszoltam egyhangúan.
-Ki vagy hangosítva. Mindenki nagyon aggódik miattad.
-Igen, elég rosszul sült el a dolog, de semmi bajom sincsen. Akkor még fájt egy kicsit a lábam, de már jól vagyok.
-Igaz, hogy rá esett a lábadra egy kamera? Majd elmeséled milyen volt?-hallottam meg Mikey hangját. Szinte láttam magam előtt, ahogyan csillog a szeme.
-Kettő is rá esett. Persze majd elmesélem.-nevettem.
-Vigyázz magadra!-szólt közbe Ashton.-Nagyon féltünk.
-Köszönöm, hogy aggódtok értem, de semmi értelme. Balesetek mindenkivel történnek.-kicsit rosszul éreztem magam, amiatt, mert nem mondtam el nekik, hogy eltört a lábam. De ha elmondtam volna, akkor Luke magát hibáztatta volna, mert nem lehetett itt velem, hogy megelőzze ezt az egészet. Ismerem.
-Sajnálom, hogy nem lehettem ott.-mondta szomorúan. Tudtam, hogy most ez fok következni.
-Luke, ez senkinek sem az hibája. Fellöktek a rajongók, a riporterek meg elestek bennem. Ennyi történt. Ezt nem lehetett volna megelőzni.
-De annyira ott akarok veled lenni kicsim, hogy mindig te jársz a fejemben!
-Nekem is te! Már csak pár hét és láthatjuk egymást! Ki kell bírni.-amikor az utolsó mondatot mondtam azt hittem, hogy elsírom magamat.
-Baj van?-kérdezte.
-Nincsen semmi baj. Majd később visszahívlak szívem, oké?
-Oké, szia.-köszönt el és le is tette a telefont.
Amint lebillentyűztem a telefonomat, elkezdtem sírni. Aztán zokogtam. Ledobtam magamat az ágyra és a párnák közé fúrtam a fejemet. Ott sírtam tovább, hogy senki se hallja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése