11. rész

Sziasztok!
Be kell vallanom, hogy egy kicsit befejezettlennek és kuszának érzem ezt a részt, ezért is nem raktam fel hamarabb. De már javítani nem tudok rajta, így gondoltam felteszem.
Jó olvasást!

(a kép forrása: weheartit)

-Már megint Luke miatt sírsz?-hallottam meg egy mély hangot. Próbáltam abbahagyni a sírást.
-Tom?-kérdeztem.
-Ki lenne, ha nem én.-közelebb jött az ágyamhoz, majd leült mellém. Megsimogatta a derekamat.-Mindig is el akartam mondani neked valamit. Csak féltem, hogy hogyan nyilvánulnak hozzám. Itthon is meg a suliban is. Szóval inkább maradtam a "menőkkel". Nagyon sajnálom Hope.-erre felnéztem Tom-ra. Szipogtam egyet-kettőt, majd újra megszólaltam.
-Mit akartál elmondani?-néztem rá értetlenül. Féltem a válaszától, ugyanis sejtettem, hogy mit akar mondani. De inkább bántson meg az igazsággal, minthogy tovább hazudjon. Mondja el és inkább fájjon, inkább ne szóljak hozzá napokig, csak tudjam, mit akar mondani.
Tom felállt mellőlem és a szekrényemhez sétált.
-Inkább hátrébb jövök, mielőtt kárt teszel bennem. Egyetlen előnyöm van: el van törve a lábad, így nem tudsz szaladni.
-Tom, ne idegelj hanem mond, ha akarod. Ha meg nem akarod, csak húzod az agyam, akkor ott van melletted az ajtó. Ki lehet sétálni rajta és hagyhatsz sírni tovább.
-Tipikus nőből vagy...-flegmáskodott.
-Na, ezt most meg sem hallottam! Most szaladj amíg tudsz, mert, ha leszedik a lábamról a gipszet utána már késő lesz!-fenyegettem meg. Testvéri szeretet. Láttam, ahogyan elsápad és próbál kinyögni egy hangot. De nem sikerült neki. Csak dadogott ott, mint valami retardált fóka, s közben azon gondolkodtam, hogy ez komoly? Ez minden, amit az öcsém ki tud préselni magából? Az előbb még valami nagyon komoly élet-halál dolgot akart mondani, most meg olyan, mint aki lenyelt egy hangtompítót.
-A-a-az van...-dadogott.-...hogy én nagyon bírom Luke-ot.
Elállt a szavam, még levegőt is elfelejtettem venni. Éreztem, ahogyan elönti a fejemet a pirosság.
-Ezt most komolyan mondod?-Tom erre csak megrázta a fejét. Most esett le, amit mondott. Ő egészen végig szerette Luke-ot és a kapcsolatunkkal volt egyetértésben, de végig tetette magát?-És miért tettetted? Miért nem álltál ki mellettünk?
-Tudod Hope, mióta leérettségiztél még jobban utálnak engem. Mert eddig tartottak tőled valamilyen szinten. Na most, ha én azt mondtam volna, hogy veletek vagyok, akkor még jobban utáltak volna.
-És ezt miért nem mondtad nekem? Vagy Luke-nak?
-Na látod, ezt nem tudom. Pedig nektek simán elmondhattam volna, csak a suliban kellett volna titkolnom ezt. De most már tudod, úgyhogy megyek is, szia!-egy másodperc alatt már el is tűnt és csak az ajtóm hangos csapódását hallottam.
-Fussál Tom, mert egyszer úgy is elkaplak!-kiabáltam egy hangosat.

***1 órával később***

***Sydney: 23:10***

***New York: 07:10***

Kicsit váratlanul ért a dolog. Lesokkolt egy cseppnyit, hogy az öcsém még csak most mondta el, hogy bírja Luke-ot. Miközben már lassan 4 éve együtt vagyunk Lukey-al, és AZ ÖCSÉM 4 ÉVIG TITKOLTA!
Ez olyan...olyan fájdalmas. Hisz, ha ő is mellénk állt volna, sokkal jobban éreztem volna magam. De nem, á, dehogy is! Tomnak csakis a hírneve a fontos, közben pedig tudja, hogy legbelül összetörök, mert Ashton-on, Calum-on, Michael-ön és a húgomon kívül senki nem szeret minket? -jó, pár rajongómat beleértve-
Ha már ennyire a szerelem témánál járunk...a múltkor, amikor elmentem a srácok egyik fellépésére. A színfalak mögött álltam, elkezdődött a koncert. Nagyban táncoltam, meg énekeltem velük együtt a dalokat -kicsit se néztek a sminkesek és a stylist-ok hülyének-, amikor megcsörrent Calum telefonja. Érdeklődve meredtem a képernyőre, amin egy lány képe volt. Valamilyen Jessica. Nem vettem fel a telefont. Utána megint megcsörrent. Megint nem vettem fel. A kezembe kaptam a készüléket és beszaladtam a fiúk öltözőjébe. A telefon elkezdett búgni és meg szólalt benne egy hang.
-Szia Calum. Kérlek bocsájts meg nekem a tegnapiakért, nem akartam hozzád vágni kanalat és nem akartam rád önteni a forró levest. Nagyon sajnálom, hülye voltam. Ugye meg tudjuk beszélni? Gondolom koncerten vagy és azért nem veszed fel a telefont, de ha vége van kérlek hívj vissza. Nagyon szeretlek.
És újra sípolni kezdett a telefon. És akkor végig futott az agyamon: Calum-nak van barátnője? És ha van, akkor miért nem mondta?
A lényeg az, hogy senkinek sem mondtam el ezt, inkább megtartottam magamban. A telefont visszaraktam oda, ahonnan elvettem és táncoltam meg énekeltem tovább.
Azóta se vetettem fel az ötletet, hogy rákérdezek Calum-nál. Ez az ő dolga, bár nem értem, hogy nekünk miért nem mondta el. Vagy csak elmondhatta volna nekem, hisz 4 éve barátok vagyunk.

From.: Luke 23:13
Szia kincsem!

To.: Luke 23:13
Szia.:) Már nagyon hiányoztál.

From.: Luke 23:13
Te is nekem. Mesélj, miújság van otthon, mesélj valamit.:)

To.: Luke 23:14
Semmi érdekes sincsen, azóta nem történt semmi, amióta beszéltünk. Már olyan jó lenne veled egy ágyban feküdni.:) Szinte már érzem a szádat, ahogyan az enyémhez tapad, a csókodat, amelytől nem menekülhetek és a kezeidet a combjaimon.:)

From.: Luke 23:14
Ez szép!:o Írd bele az egyik dalodba. Komolyan, nagyon szép ez a sor. Aggódom érted.

To.: Luke 23:14
Csak nem rímel az a baj. Ne aggódj miattam, minden a legnagyobb rendben van. Már nemsokára jössz haza.

From.: Luke 23:15
Most, hogy így mondod, én is érzem a te ajkaidat. Annyira sok hülye videót vettünk fel a srácokkal, majd ha hazamegyek megmutatom neked őket.:) Te leszel az első akinek megmutatom.

To.: Luke 23:15
Miért, van más, akinek megmutasd?:o

From.: Luke 23:15
Nem, nincsen. Azért mondtam. Te leszel az ELSŐ és EGYETLEN! Annyira nagyon szeretlek.

To.: Luke 23:15
Hjaaaj, te.<3 Annyira szeretlek, mint Tunyacsáp a Spongyabob nélkül töltött perceket!

From.: Luke 23:16
Én meg annyira szeretlek, mint Spongyabob Patrikot!

To.: Luke 23:16
Annyira meg akarlak szerezni, mint Plankton a herkentyűburger titkos receptjét.<3

From.: Luke 23:16
Dehát már a tiéd vagyok, édes.

To.: Luke 23:16
Tudom, de én örökkön örökké veled akarok lenni. És majd egy másik életben is veled akarok lenni és akkor is meg akarlak majd szerezni.

***Luke szemszöge***

Ma lesz egy koncertünk, utána egy nap pihi. Annyira várom már, hogy egy jót lazulhassak. Igaz, nagyon szeretem azt, amit most csinálunk és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott, de azért néha mi is, én is elfáradok és kell egy kis pihenés.

-Gyere Luke, fogd meg a bicepszem!-állt mellém Ashton.

-Most nem tudok, mert Hope-al beszélek.

-És mit ír?

-Semmi érdekeset. Hiányzok neki, Ő is nekem. Annyira szeretlek, mint...meg stb.

-Na, akkor fogd meg a bicepszem!-erősködött. Már éppen mondtam volna, hogy nem szeretném megfogni a bicepszét, amikor szinte az arcomba tolta a kezét. Így hát megfogtam a kezét, hátha békén hagy.

-Kemény vagy, mint a frissen vert tejszínhab.-jegyeztem meg.

-Ezt bóknak vettem.-mély hangon közölte velem, majd eltűnt a fürdőszobában. Egy másodpercre végigfutott az agyamon, hogy vajon normális? Ahston néha idiótaságokat tud mondani poénból, és még ráadásul közveszélyes is.

-Nem fogom meg a karod! Hagyjál már!-mondta Calum a fürdőszobából kijövet. Rá néztem.-Ashton azt akarja, hogy fogjam meg a bicepszét.-mondta szomorúan.
-Mond meg neki, hogy ő meg fogja meg a lábujjad.
-A lábujjam?-kérdezett vissza. Érdeklődő fejjel nézett rám.
-Aha.-mosolyodtam el.-Ő nem akarja megfogni a lábujjad, te meg ne akarod megfogni a bicepszét. Így meg fogjátok érteni egymást.-még mindig érdekes fejet vágva közelített felém.
-Hope-al beszélsz?-kérdezte.
-Igen.
-Calum, fogd meg a bicepszem!-rontott ki Ashton a fürdőből. Szélsebesen vágtatott felénk.-Calum!-mondta hangosabban.-Fog meg a bicepszem!
-Hagyjál már! Fogd meg a lábujjam!-szólt rá erélyesebben Calum.
-Hogy midet?-nézett ledöbbent fejjel Ashton. Én erre elkezdtem nevetni. Szép kis társaság vagyunk mondhatom. Ashton jön a hülyeségével folytonosan, Michael mindig kockul, Calum és én pedig...mi meg mindent csinálunk. Zenét hallgatunk, beszélgetünk. Játszunk a telefonomon, meg minden féle hülyeséget csinálunk, amikor a szabadidőnk engedi.
-Fogd meg a lábujjamat!-mondta újra Calum. Belőlem még jobban kitört a nevetés. Ashton olyan fejet vágott, mint amikor megszívattuk április elsején, hogy Hope és én szakítottunk. Huh, de kemény volt az.
Április elsején reggel felhívtam Hope-ot, hogy találkozzunk, mert valamit meg kell beszélnünk. Igen, ez a szokásos duma, de valójában elég nagy porfelhőt kavart kettőnk között a sajtó -hogy szakítottunk, meg, hogy Hope félrelépett Michael-el, de ez persze nem volt igaz- és úgy gondoltuk, hogy akkor itt az idő egy kis szívatásra. Megbeszéltük, hogy elmegyünk a közös helyünkre (aka. Calum-ék garázsa), mert tudtam, hogy most ott vannak a fiúk. Elterveztük, hogy úgy lesz, hogy amikor a garázs elé érünk, akkor elkezdünk kiabálni egymással, hogy "Te nem is vagy nekem való, jobbat érdemlek!", meg hasonlókat. Na, mi aztán tényleg beleadtunk mindent. Én szélsebesen bevágtattam a garázsba -akkor éppen hangpróbát tartottak a fiúk- és elkezdtem üvöltözni, hogy nem szeretlek Hope, erre Hope jött utánam és visszakiabált nekem, hogy "Azt hiszed, hogy nagymenő vagy?". Én meg erre mondtam, hogy igen, és itt elkezdődött egy kis vita, ami már olyan volt, mintha tényleges lenne. A "soha nem szerettelek"-től kezdve, a "rosszul csókolsz"-on keresztül, a "csak azért voltam veled, mert kellett a hírnév"-ig. Mindent egymás fejéhez vágtunk, Hope nekem dobta a kulcs csomóját is, ami eléggé fájt és be is lilult tőle a kezem. De élvezet volt, mert ilyennek még nem láttam a srácokat. Calum felhúzta a szemöldökét és résnyire kinyitotta a száját, Michael dadogott össze-vissza, Ashton meg olyan "ez most komoly?" fejet vágott. Szerintem nagyon vicces volt, jól sikerült ez a kis április elseje.
-Inkább akkor hagyjuk.-vágta rá Ashton.

***Sydney: 12. 04. 06:16***

***New York: 12. 04. 16:16***

Éppen itt vagyunk egy műsorban és interjúvolnak minket.
-Calum, Michael, Ashton, nektek semmilyen lány nincsen a láthatáron?-kérdezte az interjús.
-Nekem nincsen.-válaszolta egyhangúan Michael.
-Nekem sincsen.-mondta Ashton.
-Van egy lány, de ő nem így érez irántam. Már meg is beszéltük. De nem vagyunk és nem is voltunk együtt.-fejezte be Calum. Amikor kimondta az első mondatot már akkor fircsálltam a dolgot. De próbáltam nem azt mutatni, hogy nem tudunk erről. Mert nem tudtunk erről semmit! Calum nem mondott semmit sem egy lányról sem. Ez kezd felettébb érdekes lenni...
-Fandom, itt a lehetőség.-mondta az interjúvoltató.-És Luke, hogyan éle meg ezt az egészet? Mármint azt, ami Hope és körülötted minden olyan zűrös.
-Azok a dolgok amikről beszélsz, kicsit sem annyira zűrösek, mint amennyire azt mondják. Az emberek a bolhából is elefántot csinálnak. Tele van a média azzal, hogy így megcsalom, úgy megcsalom. Meg, hogy nem is szeretjük egymást. Ezekből semmi sem igaz. Nagyon sokan ellenünk vannak. Van ilyen és próbálunk ez ellen tenni. De nagyon szeretjük egymást.
-És tervezitek majd, hogy családot alapíttok? Hogy megállapodtok?
-Mindenféle képen.-vágtam rá.
-Még fiatalok vagyunk ezen gondolkodni.-mondta Michael.
-Michael csak családot akar.-mondta Ashton.-De én szeretnék egy feleséget is, meg gyerekeket is. De ez még várhat, hisz még barátnőm sincsen.
-Én még nem tudom mit akarok.-kezdte Calum.-Michael-nek igaza van, még fiatalok vagyunk ehhez az egészhez. Talán egy olyan 10 év múlva ráérünk erről beszélni. De talán egy napon majd megállapodok valaki mellett.
-A jövőben is Sydney-ben akartok majd lakni?-az interjús fel-le vonogatta a szemöldökét, ami szerintem egy kicsit vicces. De amúgy meg miért kérdez olyat, amit nem tudunk?
-Én igen, itt akarok maradni. Ide köt minden. Itt vannak az emlékeim, a családom, a barátaim.-mondta Calum. Michael erre csak helyeselt.
-Én igazából nem tudom.-mondtam kevésbé magabiztosan.-Sokszor megfordul a fejemben, hogy egyszer lesz egy szép házam, lesz feleségem, akivel együtt neveljük a gyerekeinket. És az is megfordult már a fejemben, hogy nem itt fogok élni. Szívesen elmennék lakni Londonba. Vagy Texas-ba.