25. rész

(a kép forrása: weheartit)

***2 héttel később***

***Luke szemszöge***

Végre lekerült a kötés a kezemről, viszont a sín az maradt az ujjamon. Így jobb, mert nem vagyok annyira korlátozva a dolgokban. Például könnyebben tudok írni. Nagyon rossz volt, hogyha elmentem valahova és találkoztam a fanokkal, akkor azt kellett nekik mondanom, hogy sajnos most nem tudok írni. Ami ennél is rosszabb volt az, hogy kérdezgették, miért és, hogyan történt. Azt mondtam, hogy Ashton-nel fociztunk, én voltam a kapus és túl erősen rúgta a labdát. Amikor ezt először meghallotta Ash eléggé érdekes fejet vágott, de elmagyaráztam neki a dolgokat és megértette. Azóta a fanok mindig azt kérik tőle, hogy többet ne bántson, Ashton meg mosolyogva azt válaszolja, hogy nem fog, de ez is csak egy véletlen volt. Szerencsémre megértő barátaim vannak és Calum-mal is minden rendezve van.

Viszont Hope-ért aggódom. Sajnos van is miért. Mostanában nagyon sokat bántják a közösségi oldalakon, és hiába mondja azt, hogy nem érdekli, átlátok a szitán. Próbálok mellette lenni és biztonságot nyújtani neki, akkor amikor csak tudok. Nagyon gyenge mostanában, mindenféle betegséget elkap és persze, hogy benyomja őt az ágyba. Most is éppen így van. Benyelt valami vírust, vagy fogalmam sincsen, hogy mit, de egy kicsit aggódom érte. Talán pihennie kellene, nem pedig dalokat írni és stúdióról stúdióra járni. De ennek ellenére kicsattan az örömtől.

Körülbelül egy héttel ezelőtt stúdióba voltunk a fiúkkal, ahol Ashton-t felhívta Taylor (Swift).

-Igen?-szólt bele Ashton.

-Szia Ashton! A segítségedet szeretném kérni, ugye nem zavarlak?

-Nem zavarsz, mondjad nyugodtan.-Ash kihangosította a telefonját.

-Az van, hogy az egyik háttérénekesem felmondott és most nincsen senki, aki helyettesíteni tudná őt. Már 2 napja nem alszok, keresek valakit, aki el tudna jönni a Jingle Bell Ball-ra. Valakit tudsz ajánlani esetleg?-kérdezte kétségbeesetten. Ashton szeme egyből felcsillant és ajkai mosolygásra álltak.

-Hope!-mondta hangosan.

-Kicsoda?

-Neeem!-mondtam a fejemet rázva.

-Hope, Luke barátja.

-Jaaj, tényleg bocsássatok meg, csak össze-vissza áll a fejem. Igen, ismerem.

-Csodás hangja van, nagyon tehetséges lány. Hidd el, bízz bennünk.

-El tudna jönni LA-be?

-Persze, úgy is mi is megyünk a Jingle Bell Ball-ra.-mondta Ash mosolyogva.-Mehetünk együtt is.

-Csodás, de hallanom kellene, hogy hogyan énekel, meg a menedzseremnek is.-mondta Taylor kicsit megkönnyebbülve.

-Van egy YouTube csatornája, írjátok be, hogy Hope White és ott láthatjátok és hallhatjátok énekelni. Nem fogtok csalódni.

-Azt meghiszem. Köszönöm Ashton, nagyon hálás vagyok neked, még majd később visszahívlak, oké?

-Rendben, szia.

-Szia.-elköszönt Taylor is és letette a telefont.

-Gyerekek!-kiabált Michael.-Hogy ennek Hope mennyire fog örülni.

-Az biztos.-nevetett Calum, miközben Ashton-nel pacsiztak.-Te ne m örülsz Luke?-megbökött.

-De, csak...csak olyan törékeny lány.

-De ne rontsd már el a pillanatot, tudod, hogy mennyire akarja, hogy sikerüljön betörnie. És most itt lehet az alkalom.

-Tudom, de akkor még ennyit se lehetek vele, mint amennyit most vagyok.

-Ne legyél önző.-mondta Ashton.

-Nem vagyok önző, csak félek, hogy nem lesz időnk egymásra és szakítani fogunk. Én nem akarom őt elveszíteni.

-Igaza van Michael-nek, Hope tényleg nagyon akarja ezt már elég rég óta, ha akarnád se tudnád lebeszélni egy ekkora lehetőségről. Olyan boldog lesz, hogy sikítozni fog meg sírni. Ne törd le, légyszíves.-mondta Calum.

-Azt hiszem, hogy most felhívom, hogy jöjjön ide.-feloldotta a telefonját Ash és felhívta Hope-ot, hogy jöjjön a stúdióba. Egy kicsi izgalmat is vitt bele, ugyanis nem volt túl boldog Ashton, inkább letört hangon beszélt és persze erre Hope megijedt. Miután letették a telefont, mondtam Ashton-nek, hogy nem értem, miért kellett ráijeszteni. Körülbelül egy fél óra múlva megérkezett Hope, szinte mint a szélvész, úgy rontott be a stúdióba.

-Jól vagytok?-kérdezte hangosan és zihálva.

-Ilyen jól talán még nem is voltunk.-mondta Michael.

-Azt hittem, hogy valami történt valakivel.-mondta kicsit nyugodtabban. Ledobta a táskáját a kanapéra és közelebb jött hozzám. Átöleltük egymást és megpusziltam a száját.-Ash, ha még egyszer így rám mersz ijeszteni, megszabadítalak a férfiasságodtól!

-Uh...oh...bocsi.-mondta megszeppenve Ashton, mire Calum jót nevetett.

-Figyelj kicsim...-kezdtem a mondatot és magam felé fordítottam. Megfogtam a vállát és úgy folytattam.-Akarsz menni Los Angeles-be?

-Hogyne akarnék, mi ez a kérdés?-a szemöldökét felhúzva kérdezte.-De mi van veled, miért vagy ilyen furcsa?

-Nézd Hope.-mondta Michael.-Nem kell ezt túlbonyolítani. Taylor Swift éppen háttérénekest keres és felajánlottunk neki.

-És valószínűleg téged fog választani, mert rajtad kívül nincsen más.-mosolygott Calum.

-Micsoda?-Hope hirtelen rám kapta a fejét. Felcsillantak a szemei és fülig ért a mosolya.-Most ugye vicceltek velem?

-Nem, ez igaz.-mondtam mosolyogva. Örömében szorosan átölelt, de olyan szorosan, hogy levegőt is alig kaptam. Hallottam, ahogyan elkezd sírni.

-Ez tényleg megtörténik?-kérdezte szipákolva.

-Igen, ez a valóság szívem.-mondtam mosolyogva és megpusziltam a homlokát.

Ezért olyan boldog. Mert eljöhet a Jingle Bell Ball-ra, énekelhet és együtt lehet Taylor-al. Együtt lehet velem, és a srácokkal. Nem nagyon izgatja, hogy annyira meg van fázva, hogy szinte levegőt sem kap az orrán. Nem érdekli. Csak arra koncentrál, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Hogy a hangja ne hagyja cserben, ugyanis holnap Jingle Bell Ball. Issza a meleg teákat és a beszédet is próbálta minimálisra csökkenteni, így csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj.
-Kicsim, mondj valamit kérlek.-bújtam mellé az ágyba.
-Fáj a torkom nem lehet.-mondta halk reszelős hangjával.-Te is menj innen, mert elkapod.
-Nem érdekel. Beteg vagy és nekem gondoznom kell téged, mint egy jó barátnak.-megpusziltam az arcát.-Örülsz, hogy Taylor-ral énekelhetsz?-kérdeztem tőle mosolyogva. Erre csak bőszen bólogatott.-Kérsz teát?-erre ismét csak bólogatott.-Jólvan, akkor majd hallom a hangod később.-sóhajtozások közepette felálltam az ágyról és kimentem a konyhába teáért. Ashton az asztalnál ült és olvasott.
-Hogy van?-kérdezte halkan.
-Alig bír beszélni.-legyintettem egyet.-Viszek neki teát, hátha segít.
-Taylor mit mondott?
-Azt, hogy csináljak vele valamit, mert nem erőltetheti meg így a hangját holnap. Szóval vagy csinálunk vele valamit, amitől visszajön egy kicsit a hangja, vagy...-mondtam egyre halkabban.
-Vagy?-kérdezte Ashton és felnézett a könyvéből.
-Vagy nem énekelhet.-mondtam halkan.
-Óh...hmm...-megköszörülte a torkát én pedig megvontam a vállamat. Megfogtam egy bögre forró teát és visszavittem a szobába Hope-nak. Átadtam a kezébe, majd visszadőltem mellé. Rám nézett és elmosolyodott. Tátogott egy 'köszönöm'-et és megpuszilta a homlokomat. Úgy érzem jó gondját tudom viselni egy beteg embernek. Belekortyolt a teába, majd letette a mellette lévő komódra és a kezébe kapott egy tollat és egy füzetet, amibe azt írja, hogy mit szeretne mondani.
-"Köszönöm, szeretlek."
-Én is téged.-megpusziltam az arcát.-És...ha nem lesz hangod? Akkor mit csinálsz?
-"De lesz hangom."-írta.
-Oké. De tudod, hogy szeretném, hogyha felkészülnél a legrosszabbra is.
-"Oh, Luke ne aggódj ennyire kérlek."
-Hagy aggódjak a barátnőmért, amikor holnap fellépése lesz és nincsen hangja.-néztem rá mérgesen.
-De van hangom, hallod?-kérdezte.
-Psszzt...-csitítottam le.-Ne beszélj, mert rosszabb lesz.-mosolyogtam rá.-Egyébként jó volt hallani a hangod.-vissza mosolygott és megpuszilta az arcomat.-Nincsen lázad?
-"3 napja volt egy kis hőemelkedésem..."
-De...-kezdtem volna a mondatot, de belebokszolt a kezembe.-Au, mikor tanultál meg ilyen erősen ütni?
-"Hagyd abba az aggódást, kérlek. Rendbe jövök holnapra.:)"
-Ha te mondod...-újból rá mosolyogtam.-Inkább írod.-mihelyst kimondtam megint belebokszolt a kezembe.

***

Arra keltem fel, hogy valaki puszilgat. Dünnyögtem egy párat és kinyitottam a szememet. Hope guggolt az ágy mellett.
-Mit csinálsz te ilyen korán?-mormogtam.
-Nincsen korán.-válaszolta halkan. A kezembe kaptam a telefonomat és megnéztem rajta az időt. 10 óra múlt 10 perccel.
-De nekem az van.-válaszoltam és a takarót a fejemre húztam.
-Luke...jobb a hangom, hallod?-kérdezte boldogan. Én lehúztam a takarót a fejemről és rá mosolyogtam.-Megérte azt a sok meleg teát inni és alig beszélni.
-Megérte nem hallani a hangod. Hol szetted össze ezt a borzalmas megfázást?-kérdésemre csak vállvonással válaszolt.
-Kérsz reggelit?
-Én csak téged kérlek.-válaszoltam és adtam neki egy szájra puszit.
-Gyere reggelizni.-mondta halkan majd megköszörülte a torkát. Felállt az ágy mellől és kiment az ajtón. Legszívesebben visszaaludtam volna, de akkor úgyis visszajött volna Hope és felkeltett volna megint. Szóval ezért inkább felálltam az ágyról, felvettem az egyik kedvenc térdnél kivágott skinny jeans-emet, felhúztam egy pár zoknit és felvettem egy fehér pólót. Majd kimentem a nappaliba. Már az asztalnál reggelizett Calum és Ashton is, Micahel meg ebben a pillanatban jött ki a fürdőszobából.
-Már megszoktam a buszt...-mondtam.
-Tudom, én is.-válaszolta Michael.
-Ott jobb Hope-al, mi? Jobb a turnébuszban?-próbált viccelődni Calum. Hope csak hülye fejet vágott, elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Nincs ehhez kedvem most Calum.
-Hogy bírod reggelente?-kérdezte nevetve. Hope felkapta a tollát és a kis füzetét majd írt valamit, amire Calum és Ashton csak nevetett.
-Nem akarom tudni mit válaszolt.-mondtam mérgesen. Erre csengettek, Michael ajtót nyitott, én meg bementem a konyhába.
-Sziasztok, mi újság?-jött be Taylor.-Hope jobban vagy már?
-Már jobban. A hangom is rendbe fog jönni estére.
-Remek örülök neki. Luke alszik még?
-Nem, éppen most heveri ki a reggel fáradalmait.-mondta Michael kuncogva.
-Hahaha, nagyon vicces.-szóltam ki a konyhából.
-Felkészültetek már a Jingle Bell Ball-ra?
-Luke még nem...-mondta Ashton miközben belekortyolt a kávéjába.
-Be lehet fejezni az idegesítésemet.
-Ja, hogy idegesít? Akkor többet fogjuk csinálni.-mondta ismét Ashton. Én erre unott fejet vágva visszasétáltam a szobába és ledőltem az ágyra. Pár perccel később jött utánam Hope és bedűlt mellém az ágyba.
-Van valami baj?-kérdezte alig hallhatóan.
-Hát azon kívül, hogy borzasztó reggelem van és féltelek is, semmi különös nincsen.
-Miért féltesz?
-Nem akarom, hogy megerőltesd a hangod.-felnéztem rá.
-Luke...-elmosolyodott.-Aranyos tőled, hogy féltesz, de minden rendben lesz. Lemegy ma a műsor és utána lesz időm pihenni a következőre.-ujjait végigsimította az arcomon. Én megfordultam és magamhoz húztam szorosan.
-Szeretlek.
-Én is téged.-megpusziltam a feje tetejét. Ő simogatni kezdte a hasamat, ami eléggé jól esett, de sajnos nem tarthatott sokáig ez a pillanat, ugyanis pár perccel később kopogtatni kezdtek az ajtón és Taylor lépett be rajta.
-Bocsánat a zavarásért, de Hope, szerintem lassan mennünk kellene.
-Rendben.-sóhajtott egyet, majd adott egy puszit a számra és kiment az ajtón.
Borzasztó rossz volt látni elmenni. Nem tudom miért. Kirázott a hideg, ilyen még nem volt. Itt van velem, de mégis hiányzik. Ilyet még nem éreztem a közel 4 év alatt, mióta együtt vagyok vele, egyszer sem.
-Hope!-kiáltottam egyet és felálltam az ágyról olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam. Az ajtót szinte kitéptem a helyéről annyira siettem.-Hope?
-Mond.-nézett rám mosolyogva. Én is elmosolyodtam és próbáltam mondani neki, egy "szeretlek"-et, de amint kinyitottam a számat, a hangok nem akartak kijönni a torkomon. Odasétáltam hozzá, megfogtam a derekát és az ajkaimat az övéhez tapasztottam. Pár másodperc múlva elengedtük egymást.
-Ezt meg miért csináltad?-kérdezte nevetve.
-Nem csókolhatom meg a barátnőmet?
-De csak...olyan...tudod...-kereste a szavakat.-...vagyis...mindegy.-zavarba jött. Kipirult. Imádom, amikor elpirul, annyira nőies, de egyben aranyos is.
-Nagyon romantikus volt srácok, Hope te menj a dolgodra, Luke te meg nyugodj le.-vetett Mikey.
-Ez nem volt szép.-mondtam.
-Nem is annak szántam.
-Most már tényleg megyek kicsim.-mondta Hope.
-Rendben, majd találkozunk délután.-integettem mosolyogva. Megvártam, amíg kimennek az ajtón, majd visszaültem a fiúkhoz.
-Mi van veled?-kérdezte Ashton.
-Nem érzem jól magam.-a kezemet letettem az asztalra és arra a fejemet.
-Beteg leszel?-kérdezte Calum és hallottam, ahogyan belekortyol a kávéjába.
-Nem, csak olyan mintha...mintha honvágyam lenne.-felnéztem rájuk. De mégsem. Egyszerűen nem tudom elmondani, hogy milyen érzés.
-De legalább itt van Hope neked.
-Igen.-mondtam és visszatettem a fejemet a kezemre.