Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn jött a rész, de elromlott a lap-topom és ezért nem tudtam írni. Most is vacakol, úgyhogy gondoltam, gyorsan felteszem, mielőtt még egyszer elromlik. Elnézést, amiért ilyen furcsa lett ez a rész, a következő ezerszer jobb lesz. ;)
ui: jó olvasást!
(a kép forrása: favim.com)
-Hope, megjöttünk!-hallottam meg Calum hangját. Bármennyire volt őt jó hallani, most csakis arra tudtam gondolni, amiket írtak nekem. Kikészítenek engem.
Hallottam a fiúk motyogását, majd benyitottak a szobába. Luke egyből mellém ugrott és kérdezgetett, hogy mi a baj. Ott feküdtem ártatlanul a földön és megszólalni se tudtam. Csak sírtam. Luke simogatott, meg nyugtatgatott és valamennyire jobban érzetem magamat.
-Mi történt Hope?-guggolt le mellém Ashton. A kezébe adtam a telefonomat. Olvasta az üzenetet, s közben elképedt fejet vágott. Meg se tudott szólalni, csak köszörülte a torkát és nézelődött össze-vissza. Luke kikapta a kezéből a telefont és elolvasta ő is.
-Jó, ennek itt és most van vége!-idegesen felállt mellőlem és szélsebesen kiviharzott az ajtón. A telefonomat is magával vitte, nem tudom mit akar vele csinálni. Ashton hátranézett a ledöbbent Mikey-ra és Calum-ra.
-Gyere, csinálok neked egy teát,-mondta selymes férfias hangjával. Hallottam, ahogyan Michael és Calum sutyorognak a hátam mögött;nem igazán érdekelt. Luke elszaladt, a franc tudja hova. Majd hazajön, vagy nem.
Leültem a kanapéra és vártam, hogy Ashton hozza nekem a megígért teát. Amíg a víz forrt, addig leült mellém a kanapéra és megfogta a kezemet.
-Mit írt az üzenetbe?-kérdezte félénken Calum. Nem láttam értelmét válaszolnom. Ugyanúgy ültem egy helyben, mint aki nem hallotta meg. A fülemben dobogott a vér és mindent tompán hallottam, a szám remegett, az arcomra száradt a könny. Féltem. Ilyet még nem éreztem. Féltem, hogy elveszíthetem Luke-ot és a srácokat, hogy elveszítem a fejemet és olyat csinálok, ami súlyos következményeket von maga után.
-Ashton, kérlek hívd fel Luke-ot, jöjjön vissza. Át akarom ölelni, azt akarom, hogy itt legyen velem.-mondtam elcsukló hangon, a végén még újra elsírtam magam. Ahton elővette a zsebéből a telefont és hívni kezdte Luke-ot. Amíg beszélt vele, addig Calum letérdelt elém és mélyen a szemembe nézett.
-Megértem, ha nem akarod elmondani. De szerintem azt tudnod kellene, hogy ránk számíthatsz mindig, akármi történjen mi mindig itt leszünk neked.
-Köszönöm Calum.-átöleltem.-Mikey.-szólítottam le, majd kék szemeit rám vetette.-Átölelhetlek?-kérdeztem egyhangúan. Felállt Mikey, majd én is és átöleltük egymást.
-Jön már Luke.-mondta mosolyogva Ashton, majd megsimogatta a hátam.
-Köszönöm Ashton. Talán nem kellett volna ide jönnöm, tisztára felzaklattalak titeket is, meg a sajtósokat.
-De, ha meg otthon maradtál volna, akkor meg az lett volna, hogy nem voltál Luke mellett, biztos megcsaltad.-mondta Michael. Valamilyen szinten igaza van.
-De mi nem hittük volna el.-bökdöste meg Calum.
-Nem kell rászólnod Calum, tényleg ez lett volna.
***Másnap reggel***
Amikor felkeltem, Luke nem volt mellettem, ismét. Kikószálódtam az előszobába, de sehol senki. Lassan benyitottam Michael szobájába, de csak a rumlis padlót láttam. Átvánszorogtam Calum szobájába, óvatosan benyitottam, de semmit nem találtam ott, csak a beágyazott ágyat, meg a bőröndöket egymás mellé pakolva. És természetesen a gitárjai sem maradhattak el. Mindegyik a tokjában volt az ágyon. Elkezdtem tűnődni, hogy hol lehetnek. Hogy miért nem szólt Luke, ha már egyszer elmentek. Mindig szól nekem, de most valószínűleg "elfelejtette".
Ashton szobája felé vettem az irányt, amikor sutyorgást hallottam meg.
-Srácok, tudom, hogy itt vagytok, gyertek elő!-szóltam rájuk. De semmi. A kezeimet összefontam és a jobb lábammal dobolni kezdtem. Majd elismételtem még egyszer azt, amit az előbb mondtam.
-Ashton!-hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem. Hátranéztem, de senki nem volt ott. Megvakartam a fejemet, majd óvatos léptekkel a szekrényhez mentem. Kinyitottam az ajtaját és a fiúk sorban este ki onnan, egymás után. Először Calum, után Michael, Ashton és Luke. Jót mosolyogtam, hisz mindegyik a lábam előtt feküdt a földön. Pár másodperc alatt felpattantak és igazgatni kezdték magukon a ruhákat.
-Ez mi volt?-a kezemmel mutogattam össze-vissza.
-Jó reggelt szívem.-csókolt meg Luke.
-De pimasz vagy.-mondtam.-A kérdésemre akkor is meg fogom kapni a választ.-lengettem a mutatóujjamat.-Nem vagyok megvesztegethető!-Luke elindult a szobája felé, majd követni kezdtem.-Luke Hemmings! Hallottad amit mondtam?-kérdeztem hangosabban. Hirtelen megfordult és felkapott az ölébe. Elkezdett pörgetni először az egyik irányba, majd hirtelen a másikba. Amikor lerakott vissza a talajra, olyan érzésem volt, hogy forog velem a világ és a szemem keresztbe áll. Hirtelen hányingerem lett. Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor 10 évesen a hullámvasúton ültem a vidámparkban.
-Normális vagy?-kérdeztem idegesen.
-Ashton!-hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem. Hátranéztem, de senki nem volt ott. Megvakartam a fejemet, majd óvatos léptekkel a szekrényhez mentem. Kinyitottam az ajtaját és a fiúk sorban este ki onnan, egymás után. Először Calum, után Michael, Ashton és Luke. Jót mosolyogtam, hisz mindegyik a lábam előtt feküdt a földön. Pár másodperc alatt felpattantak és igazgatni kezdték magukon a ruhákat.
-Ez mi volt?-a kezemmel mutogattam össze-vissza.
-Jó reggelt szívem.-csókolt meg Luke.
-De pimasz vagy.-mondtam.-A kérdésemre akkor is meg fogom kapni a választ.-lengettem a mutatóujjamat.-Nem vagyok megvesztegethető!-Luke elindult a szobája felé, majd követni kezdtem.-Luke Hemmings! Hallottad amit mondtam?-kérdeztem hangosabban. Hirtelen megfordult és felkapott az ölébe. Elkezdett pörgetni először az egyik irányba, majd hirtelen a másikba. Amikor lerakott vissza a talajra, olyan érzésem volt, hogy forog velem a világ és a szemem keresztbe áll. Hirtelen hányingerem lett. Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor 10 évesen a hullámvasúton ültem a vidámparkban.
-Normális vagy?-kérdeztem idegesen.
-Teljesen.-nevetett. Amikor kitisztult a látásom, megpillantottam Calum-ot, aki ijedt fejjel nézett rám.
-Keresztbe állt a szemed.-jegyezte meg.
-Na nem mondod.-csaptam a combomra.-Luke, ezt még triplán vissza fogod kapni!-kiabáltam. Erre lépteket hallottam meg magam mögött. Hirtelen hátra vágtam a kezemet, aminek a következménye az volt, hogy Luke-ot eltaláltam. Amikor megfordultam nem láttam mást, minthogy a baártom fogja az orrát.-Bocsi, nem akartam.
-Jó, már visszakaptam.
-Jól vagy? Tényleg nem akartam.-mondtam sajnálkozóan.
-Nincsen semmi baj, jól vagyok.-mondta. Átöleltem, amit ő is viszonzott. Lassan összeért a szánk, mire a háttérben a fiúk tapsolni kezdtek. Luke mérgesen felnézett, majd abban a pillanatban minden zaj körülöttünk csendre váltott.
-Hol tartottunk?-kérdezte Luke, majd megszorította a kezeimet és behúzott a fürdőszobába.
-Ott, hogy...-kezdtem volna a mondatot, de Luke rátapasztotta a száját az enyéimre. Nekidűltem az ajtónak és úgy csókolóztunk tovább.
Egyszer csak hirtelen elengedett.
-Huh, ez jó volt.-jegyezte meg és a két kezét a derekára tette. Közben bólogatott.
-Örülök, hogy jól érezted magadat, de...-mutogattam. Ő értetlenül nézett rám.-Azt hittem, hogy még folytatjuk.-le biggyesztettem az ajkaimat. Erre elkezdett közeledni felém, majd újra megcsókolt. Elkezdtem izzadni és éreztem, hogy Luke is.
-Szeretni foglak. Most.-mondtam.
-Holnap.-folytatta.
-És azután.
-Meg örökre.-fejezte be. Az ajtóhoz nyomott és úgy csókolt tovább. Nem akartam ilyen hevesen csinálni ezt, próbáltam ellenkezni, de sehogy sem ment: a szám be volt tapasztva az övével, a csuklóimat meg erősen szorította. Ezért a lábammal egy kicsit, óvatosan megbökdöstem. Erre abbahagyta. Fellélegeztem, mire ő érdeklődve nézett rám.
-Baj van?-tette fel a kérdést. Én ilyen "ez most komoly kérdés?" fejet vágtam.
-Kicsit gyors volt, nem gondolod?-kérdeztem. Erre csak megrázta a fejét.-Ezelőtt nem voltál ilyen. Sohasem csókoltál így. Melyik ribivel szoktál így csókolózni?-komoly fejet vághattam, mert elmosolyodott.
-Nekem csak Te vagy, édes.-nézett mélyen a szemeimbe. Valahol legbelül elhittem neki, de igazából mindig ott van bennem, hogy van, amikor hónapokig nem látjuk egymást, és akkor akármit csinálhat. Akárkivel. Talán ő is fél, hogy én ilyeneket csinálok, vagy nem is tudom.
-Te is félsz annyira, mint amennyire én?-kérdeztem félve. A tincseimmel játszottam.
-Mitől?-még mindig támasztotta az ajtót. Egyre érdekesebb kérdéseket tettem fel neki, ő pedig érdekesebbnél érdekesebb fejet vágott. Ezeket a dolgokat meg kell beszélnünk, már rég óta próbálom elkezdeni az ilyesfajta beszélgetést, de mindig kudarcba fulladt. Lehet, hogy nem most és nem így kellene megbeszélnünk, de ha már ide akadtunk ki.
-Hogy én...vagyis, hogy...-próbáltam elkezdeni, de valami legbelül azt mondta, hogy nem szabad, mert ennek nem lesz jó vége.-Te is félsz attól, hogy én megcsallak?
Nem volt könnyű, nem hazudok. Ebben a pillanatban döbbenet ült az arcára, úgy tudtam róla olvasni, mint a kedvenc könyvem borítójáról. Valószínűleg elfelejtett egyszer levegőt venni, tekintete üres lett.
-Te ezt most komolyan gondolod?-mutogatott a kezével. Nem mertem megszólalni. Lihegett egy párat, majd újra megszólalt.-Te félsz?
Választ annyit kapott, hogy bólogattam. Tehetek róla, hogy félek? Van, amikor tíz óra távolság van közöttünk. Amikor például itt van Amerikában, én meg odahaza Sydney-ben. Vagy, amikor Londonban van, akkor körülbelül 18-20 órát kéne utaznom, hogy vele lehessek. És az fárasztó. Most is csak azért vállaltam ezt az utat, hogy itt lehessek mellette, mert tudom, hogy most neki is nagyon nehéz. Ráadásul nem akarom otthon azt hallgatni, hogy mennyire nem illünk össze. Mindig ezen veszek össze anyával, mert csak nyomja és nyomja a szöveget, hogy mennyire nem illek Luke-hoz. És közben senki sem veszi észre, hogy szeretem! Mert manapság az embereknek az a fontos, hogy valaki hogyan néz ki. Luke 193 cm magas, én meg 180. És ezért szeretek magassarkút hordani, ha vele vagyok.
-Sajnálom Luke, ez ellen nem tudok mit tenni. Igen, nagyon félek.-válaszoltam, most már kicsit határozottabban.
-De nem kell baby, szeretlek. Senkit sem szeretek nálad jobban, ugye tudod? Soha nem csalnálak meg, ezt most vésd a fejedbe. Bocsánat, amiért ilyen heves voltam.
-Semmi baj, igazából nekem kellene elnézést kérnem, amiért feltételeztem azt a dolgot. Sajnálom.
Igen, ezek vagyunk mi. Már fájdalmas, amit csinálunk. Túl udvariasak vagyunk egymással. Mi így szoktuk meg.
Luke megragadta a kezemet és kihívott a hotelszobából.
-Mit szólnál, ha ma kettesben csinálnánk valamit?
-De nektek koncert lesz este.
-Az várhat. De megérdemelnéd, annyit fáradozol miattam, miattunk, hogy már rád férne egy kis kényeztetés, vagy valami. Hm?-kacsintott.
-Végül is miért ne?-mosolyodtam el.
-Keresztbe állt a szemed.-jegyezte meg.
-Na nem mondod.-csaptam a combomra.-Luke, ezt még triplán vissza fogod kapni!-kiabáltam. Erre lépteket hallottam meg magam mögött. Hirtelen hátra vágtam a kezemet, aminek a következménye az volt, hogy Luke-ot eltaláltam. Amikor megfordultam nem láttam mást, minthogy a baártom fogja az orrát.-Bocsi, nem akartam.
-Jó, már visszakaptam.
-Jól vagy? Tényleg nem akartam.-mondtam sajnálkozóan.
-Nincsen semmi baj, jól vagyok.-mondta. Átöleltem, amit ő is viszonzott. Lassan összeért a szánk, mire a háttérben a fiúk tapsolni kezdtek. Luke mérgesen felnézett, majd abban a pillanatban minden zaj körülöttünk csendre váltott.
-Hol tartottunk?-kérdezte Luke, majd megszorította a kezeimet és behúzott a fürdőszobába.
-Ott, hogy...-kezdtem volna a mondatot, de Luke rátapasztotta a száját az enyéimre. Nekidűltem az ajtónak és úgy csókolóztunk tovább.
Egyszer csak hirtelen elengedett.
-Huh, ez jó volt.-jegyezte meg és a két kezét a derekára tette. Közben bólogatott.
-Örülök, hogy jól érezted magadat, de...-mutogattam. Ő értetlenül nézett rám.-Azt hittem, hogy még folytatjuk.-le biggyesztettem az ajkaimat. Erre elkezdett közeledni felém, majd újra megcsókolt. Elkezdtem izzadni és éreztem, hogy Luke is.
-Szeretni foglak. Most.-mondtam.
-Holnap.-folytatta.
-És azután.
-Meg örökre.-fejezte be. Az ajtóhoz nyomott és úgy csókolt tovább. Nem akartam ilyen hevesen csinálni ezt, próbáltam ellenkezni, de sehogy sem ment: a szám be volt tapasztva az övével, a csuklóimat meg erősen szorította. Ezért a lábammal egy kicsit, óvatosan megbökdöstem. Erre abbahagyta. Fellélegeztem, mire ő érdeklődve nézett rám.
-Baj van?-tette fel a kérdést. Én ilyen "ez most komoly kérdés?" fejet vágtam.
-Kicsit gyors volt, nem gondolod?-kérdeztem. Erre csak megrázta a fejét.-Ezelőtt nem voltál ilyen. Sohasem csókoltál így. Melyik ribivel szoktál így csókolózni?-komoly fejet vághattam, mert elmosolyodott.
-Nekem csak Te vagy, édes.-nézett mélyen a szemeimbe. Valahol legbelül elhittem neki, de igazából mindig ott van bennem, hogy van, amikor hónapokig nem látjuk egymást, és akkor akármit csinálhat. Akárkivel. Talán ő is fél, hogy én ilyeneket csinálok, vagy nem is tudom.
-Te is félsz annyira, mint amennyire én?-kérdeztem félve. A tincseimmel játszottam.
-Mitől?-még mindig támasztotta az ajtót. Egyre érdekesebb kérdéseket tettem fel neki, ő pedig érdekesebbnél érdekesebb fejet vágott. Ezeket a dolgokat meg kell beszélnünk, már rég óta próbálom elkezdeni az ilyesfajta beszélgetést, de mindig kudarcba fulladt. Lehet, hogy nem most és nem így kellene megbeszélnünk, de ha már ide akadtunk ki.
-Hogy én...vagyis, hogy...-próbáltam elkezdeni, de valami legbelül azt mondta, hogy nem szabad, mert ennek nem lesz jó vége.-Te is félsz attól, hogy én megcsallak?
Nem volt könnyű, nem hazudok. Ebben a pillanatban döbbenet ült az arcára, úgy tudtam róla olvasni, mint a kedvenc könyvem borítójáról. Valószínűleg elfelejtett egyszer levegőt venni, tekintete üres lett.
-Te ezt most komolyan gondolod?-mutogatott a kezével. Nem mertem megszólalni. Lihegett egy párat, majd újra megszólalt.-Te félsz?
Választ annyit kapott, hogy bólogattam. Tehetek róla, hogy félek? Van, amikor tíz óra távolság van közöttünk. Amikor például itt van Amerikában, én meg odahaza Sydney-ben. Vagy, amikor Londonban van, akkor körülbelül 18-20 órát kéne utaznom, hogy vele lehessek. És az fárasztó. Most is csak azért vállaltam ezt az utat, hogy itt lehessek mellette, mert tudom, hogy most neki is nagyon nehéz. Ráadásul nem akarom otthon azt hallgatni, hogy mennyire nem illünk össze. Mindig ezen veszek össze anyával, mert csak nyomja és nyomja a szöveget, hogy mennyire nem illek Luke-hoz. És közben senki sem veszi észre, hogy szeretem! Mert manapság az embereknek az a fontos, hogy valaki hogyan néz ki. Luke 193 cm magas, én meg 180. És ezért szeretek magassarkút hordani, ha vele vagyok.
-Sajnálom Luke, ez ellen nem tudok mit tenni. Igen, nagyon félek.-válaszoltam, most már kicsit határozottabban.
-De nem kell baby, szeretlek. Senkit sem szeretek nálad jobban, ugye tudod? Soha nem csalnálak meg, ezt most vésd a fejedbe. Bocsánat, amiért ilyen heves voltam.
-Semmi baj, igazából nekem kellene elnézést kérnem, amiért feltételeztem azt a dolgot. Sajnálom.
Igen, ezek vagyunk mi. Már fájdalmas, amit csinálunk. Túl udvariasak vagyunk egymással. Mi így szoktuk meg.
Luke megragadta a kezemet és kihívott a hotelszobából.
-Mit szólnál, ha ma kettesben csinálnánk valamit?
-De nektek koncert lesz este.
-Az várhat. De megérdemelnéd, annyit fáradozol miattam, miattunk, hogy már rád férne egy kis kényeztetés, vagy valami. Hm?-kacsintott.
-Végül is miért ne?-mosolyodtam el.
***Délután 17:24***
-Luke, hova viszel?-kérdésemre válasz nem érkezett. Be van kötve a szemem a sálammal, most csakis Luke-ra hagyatkozok, ő mondja, hogy merre menjek. Ha neki megyek valaminek, az csak is az ő hibája lesz. Bizalomjáték.
-Még egy pár lépést előre.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Mégis mennyi az a pár lépés? Kettő, három? Hat? Vagy mennyi?-csaptam a combomra. Erre elkezdett nevetni.
-Körülbelül három.-vágta rá. Félve előre léptem egyet, kettőt, majd hármat, de még mindig semmi.
-Mi lesz már? Le veszed a kendőt?-türelmetlenkedtem. Ekkor megéreztem Luke kezeit az arcomon. Elkezdte kikötni a sálamat, majd végül levette. Először semmit sem láttam, minden homályos volt. Egy idő után a foltok körvonalai kirajzolódtak és észrevettem egy bowling-pályát. És hirtelen eszembe jutott az a nap, amikor -még Sydney-ben- el akartunk menni bowlingozni, de a srácok hívtak, hogy azonnal menjünk Michael-ék házához. Szóval elmaradt a bowlingozás. De nem baj, most bepótoljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése